péntek ápr. 19
2015. december 23. szerda, 14:36
2015. december 21. hétfő, 09:42
Megérkezett a 2015-ös év utolsó székirodalmi vlog-epizódja, mely a második leghosszabb lett ebből az évadból. Budapestre látogatunk, hogy bekapcsolódjunk a karácsonyi cipősdoboz-akcióba, majd az ezt követő bevásárlás végeztével részt vegyünk az Athenaeum​ Kiadó Ahány arc, annyi történet c. ünnepi estjén. Jókedv, sokféle hangulat, nívós felhozatal – tartsatok velünk ezúttal is!
 
2015. november 29. vasárnap, 21:31
Hetekig titok volt, de végre elárulhatom: igen, megyek idén még egyszer Budapestre, és egyben ez lesz az idei utolsó fellépésem is. Az Olvasás Éjszakájához hasonlóan ezúttal sem egy klasszikus könyvbemutatót tartok, helyette pontosan negyed órám lesz a színpadon arra, hogy lerántsam a leplet a középkor bakijairól – jobban mondva azokról a dolgokról, melyeket középkori témájú filmekben láthattok, könyvekben olvashattok vagy épp rendezvényeken élhettek át, de amiknek az égvilágon semmi közük a középkorhoz (vagy van, csak épp a tárgyalt téma után pár száz évvel). Az Athenaeum Kiadó elképesztően gazdag ünnepi műsorral várja olvasóit december 16-án a budapesti Menta Terasz & Klubba, ahol alig három óra alatt annyi fellépés zajlik majd, mint sok rendezvényen egy teljes nap alatt (se). Zene, előadások, beszélgetések – egyenként mindössze 10-20 percben, azaz felesleges részek és üresjáratok nélkül, kizárólag a lényegre, a legjavára koncentrálva! Hogy mit keres egymás után a Star Wars, a szókimondó rap, a magyar lovagkor és a groove metal? Ha érdekel, gyertek el, és megtudjátok! Illusztris egy társaság lesz, annyi biztos.
 

 
Program:

18:30 - Vendégfogadás, érkezés
19:00 - Az est háziasszonya, Szurovecz Kitti és az Athenaeum Kiadó főszerkesztője, Szabó Tibor Benjámin köszöntője
19:10 - Tóth Vera énekel
19:30 - Beszélgetés Demcsák Zsuzsával és Bali Sándorral Példa-képek című könyvükről
19:50 - Szulák Andrea énekel
20:00 - Orbán János Dénes humoros felolvasása
20:10 - Nógrádi Gergely énekel
20:30 - Tóth Csaba Palpatine útja a hatalomhoz: diktatúra, elnyomás és forradalmak a Star Warsban - előadás
20:40 - Beszélgetés Horváth Gergellyel és Kordik Zsolttal (alias Mr. Bustával) a Magadnak írod a sorsod című könyvükről
21:00 - Fellép Mr. Busta
21.10 - Bakik a középkorban – Bíró Szabolcs előadása
21:25 - Fellép Farkas Zoltán

Vendégeinket finom borral és ízletes falatkákkal kínáljuk!

Időpont: 2015. december 16. 19:00
Helyszín: Helyszín: Menta Terasz Étterem
Budapest, Margit krt. 14, 1027

Az Athenaeum Kiadó könyvei nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak lesznek!

A belépés ingyenes!

2015. november 18. szerda, 10:41
2015. november 05. csütörtök, 09:13

Úgy intéztem, hogy idén korábban jöjjön a Jézuska... Na jó, nem is, de azért tessék, itt egy igazi ünnepi, karácsonyváró meglepetés!

A Ragnarök hivatalos listaára mostantól kereken 1000 forinttal olcsóbb, és vannak boltok, ahol még ezt az új árat is akciózzák 15-20%-os árengedménnyel. Ha még nincs meg otthon, a polcotokon a regény, most érdemes beszerezni, ha pedig már megvan, és tetszett, akkor érdemes vele meglepni barátaitokat, szeretteiteket a közelgő ünnepek alkalmából.

A könyv extra kedvezményes áron (tehát a 33%-os árleszállításhoz képest még további 15%-os kedvezménnyel) IDE KATTINTVA vásárolható meg.


2015. november 02. hétfő, 10:09

Hosszan tartó ünnepi e-könyv akció!

November 1-jétől egészen december 24-ig 35%-os kedvezménnyel juthattok hozzá a Historium Kiadó összes eddigi e-könyvéhez, köztük a Ragnarök digitális kiadásához, illetve több általam összeállított és szerkesztett történelmi témájú novelláskötethez.

A kedvezményes karácsonyi kínálatot az alábbi linkre kattintva érhetitek el:
http://bookandwalk.hu/kiado/Historium-Kiado-1762.aspx


2015. október 21. szerda, 14:08
Nagy örömömre szolgál, hogy idén is meghívást kaptam a talán minden túlzás nélkül legnívósabbnak, legrangosabbnak nevezhető vidéki könyves rendezvényre, a Győri Könyvszalonra. 2015. november 6-án, pénteken, 14:00 órai kezdettel várok mindenkit sok szeretettel a legfelső emeleti pódiumszínpadra, ahol Szilvási Krisztián kérdéseire válaszolva mutatom majd be az Anjouk c. regénysorozatomat – természetesen nem csak az első, hanem a nemrég megjelent második részt is! Az előadás után, 15:00-tól pedig dedikálást tartok a pódiumszínpad mellett elhelyezkedő Írók Szalonjában. Gyertek sokan, a hangulat egészen biztosan kiváló lesz, és annak is élő szemtanúi lehettek, hogyan forgatjuk a Székirodalom vlog ötödik epizódját!
 
A XV. Győri Könyvszalon teljes programfelhozatalát az alábbi képre kattintva találjátok:


2015. október 20. kedd, 10:03
Elkészült az Anjouk II. részéhez kapcsolódó kvízjáték, melyet a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet honlapján játszhattok végig, és melyben 10 kérdésre válaszolva tesztelhetitek le, mennyire vagytok jók XIV. századi magyar történelemből – vagy hogy mennyire figyeltetek oda a Lángmarta dél olvasása közben!

A tavasszal közzétett első Anjouk-kvíz még általános kérdéseket tartalmazott a korról, mostantól azonban minden egyes újabb regényhez olyan játékot készítünk, melynek kérdései kizárólag az adott kötethez kapcsolódnak – ezúttal tehát kifejezetten az 1322-es esztendőre vonatkozó kérdéseket kell megválaszolnotok.

Szintén újítás, hogy a játék közben középkori zenét is hallgathattok: csak indítsátok el az első kérdés képe felett megjelenő lejátszót, és a Hollóének Hungarica addig húzza a fületekbe az Ai Vist Lo Lop c. dalt, amíg mind a tíz válaszotokat be nem jelöltétek.
 
A játékot az alábbi képre kattintva kezdhetitek el:

2015. október 14. szerda, 11:37

Megjelent, és már országszerte kapható az Anjouk II. része, a Lángmarta dél!
Azonnali rendelésért KATTINTS IDE!

2015. október 08. csütörtök, 08:44

Kedves Olvasóim, elindult legújabb projektem, a Székirodalom vlog! Íme a bemutatkozó epizód, ami egyelőre még csak ígér, de a következő részektől kezdve már bizonyítunk is! A vlog második része jövő szerdán érkezik, egy szubjektív összefoglalóval Az Olvasás Éjszakájáról, és remélhetőleg minden héten – de legalább havonta háromszor – sikerül összehozni egy érdekes epizódot. Hogy könnyedén nyomon követhessétek a vlogot, mától a honlap videótárában is megtaláljátok a számára létrehozott almenüpontot, melyre fokozatosan felkerül majd minden egyes epizód. Tartsatok velem, kalandozzunk együtt a székirodalom világában!

Oldal 13 / 26