hétfő febr. 20

Hónapok óta készülünk rá, és most íme, fellebbentjük a fátylat!

A Historium Kiadó tavaly szeptemberben ünnepelte első születésnapját. A helyszín a dunaszerdahelyi Csemadok Ház nagyterme volt, a program pedig rendkívül színes és sűrű. Igaz, a vigalom egyetlen helyiségre korlátozódott, de ott két röpke óra alatt volt minikoncert, fotókiállítás, több beszélgetés (Soós Laca fényképésszel és Huszár Kata üvegfestővel), vetítés, majd díszvendégként Benyák Zoltánnal, A háború gyermeke és az Ars Fatalis c. regények írójával tartottunk rendhagyó könyvbemutatót. Az estet könyv- és kézműves vásár, kötetlen beszélgetés, vacsora, tortafelvágás zárta, és már akkor tudtuk, hogy legközelebb ennél bátran szervezhetünk valami nagyobbat, hiszen a siker, a hangulat óriási volt.

Most ismét eljött az ünneplés ideje, kiadó-szervezőirodánk két esztendős lett. Iván Péter barátunk, a Kortárs Magyar Galéria igazgatójának segítségével álmodtunk egy nagyobbat, az álmot pedig valóra váltottuk: második születésnapunkat 2013. szeptember 21-én (szombaton), a dunaszerdahelyi Vermes-villa udvarán, az I. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivállal ünnepeljük meg! Hogy pontosan mi is lesz ez, arról ékesen beszél az alább látható reklámfilm, illetve a rendezvény plakátja. Mi csak annyit fűznénk hozzá: gyertek el a lehető legtöbben, nehogy lemaradjatok erről a jó hangulatú rendezvényről!


Apró kis meglepetésem Az Olvasás Éjszakája alkalmából IDE KATTINTVA olvasható el. Aki pedig a hosszú éjszaka után nappal is legény lesz, azt sok szeretettel várjuk az Emese Parkba, a VIII. Korismereti Találkozóra, melynek keretein belül közös előadást tartok Bán Mórra és Benkő Lászlóval, Irodalom a várispánságban címmel.

2013. szeptember 14-én időutazásra invitállak benneteket a szigethalmi Emese Várispánságba! A VIII. Korismereti Találkozó már önmagában is izgalmas, ám idén incepciót helyezünk el benne, azaz lesz egy rendezvény a rendezvényen belül!

Hogy miről is beszélek?


Szeptember 14-én (szombaton), 16:00-tól az Emese Várispánság lovagtermében kerül megrendezésre az Irodalom a várispánságban c. rendhagyó előadás, melyen Bán Mór, Benkő László és Bíró Szabolcs (szerénytelen jómagam) beszélgetnek egy jót a könyveikről, illetve az azokban érintett témákról. Azt hiszem, ennél autentikusabb közegben nem is szólalhatnánk fel, és érzem a zsigereimben, hogy nagyon jó lesz ez az akció! Szóval, ha tehetitek, gyertek el sokan!

SAGÁK NÉPE – Viking est és gulyásparti Dunaszerdahelyen
(Hivatalos meghívó)

Kissé rendhagyó rendezvényre invitáljuk az irodalom, a történelem, a viking kor, a gulyás és a csapolt sör szerelmeseit egyaránt.

Mikor? 2013. május 24-én (pénteken), 18:00 órától
Hol? Csemadok Ház, Dunaszerdahely, Bacsák utca 240/13

Bíró Szabolcs készülő, várhatóan jövő tavaszra megjelenő, Ragnarök c. viking sagájából olvas fel részleteket. Ezután – a közönség bevonásával – beszélgetés várható a vikingek életmódjáról, harcmodoráról, szokásairól, vallásáról, illetve az őket övező tévhitekről, na meg arról, hogy mégis mi közük van nekik hozzánk, magyarokhoz. Ezt követően (és akár ezzel egy időben) viselet- és
 fegyverbemutatót tart a pozsonyi Argyll hagyományőrző szervezet vezetőségi tagja, Kiáts László. A közelgő Ünnepi Könyvhét alkalmából pedig a helyszínen 30-50%-os akcióval vásárolhatók meg Bíró Szabolcs könyvei, illetve a Historium Kiadó történelmi regényei.

A nagyteremben történő felolvasás, beszélgetés és bemutató után az udvaron folytatódik a rendezvény, ahol frissen főtt bográcsgulyás és sörcsap várja a vendégeket. A "sörözős-kofolázós" gulyáspartival egybekötött beszélgetés és közönségtalálkozó éjszakába nyúlóan, meghatározatlan ideig tart majd.

A belépés ingyenes, a gulyásért és a sörért a helyszínen lehet fizetni.

Partnerek: Bumm.sk, Csallóköz, Historium Kiadó, Kortárs Magyar Galéria, netBarátnő webmagazin, Paraméter, Szamóca Infopont, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Voila!

 

Sajnálattal továbbítom a hírt minden kedves érdeklődőnek, hogy a március 16-ra, Észak-Komáromba tervezett Lovagi Kultúra Napja az időjárási viszontagságok miatt elmarad. A szervezők egy későbbi időpontban mindenképp szeretnék megrendezni az eseményt.
Hivatalos meghívó:

A Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület 2013. március 16-án (szombaton) Révkomáromban megrendezi a Lovagi Kultúra Napját, melynek egyik díszvendége Bíró Szabolcs író, kiadóvezető, művelődésszervező lesz.


A program délelőtt 9:15-kor kezdődik, PaeDr. Farkas Zsolt előadásával, "A szélsőséges eszmék szimbólumai és azok történelmi vonatkozásai" címmel.

Ezután, várhatóan 10:30-tól Bíró Szabolcs előadása következik, melynek címe "Magyar templomosok és az Anjou-kor hajnala a XIV. században." Az előadás keretein belül bemutatásra kerül a szerző Non nobis, Domine c. történelmi nagyregénye, melyen több mint négy évig dolgozott, és amit a helyszínen akciós áron meg is lehet vásárolni.

A Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület történelmi európai harcművészetek és küzdősportok kutatásával és oktatásával foglalkozik. Edzéseiken főként Joachim Meyer XVI. századi könyve alapján tanulják Johannes Lichtenawer tudományát a hosszúkardról, de foglalkoznak egyéb XV. és XVI. századi vívással foglalkozó kéziratok és könyvek kutatásával is. A 2003-ban alapított vívóiskola 2006 óta tagja a Történelmi Európai Harcművészetek Koalíciójának (HEMAC), ami Európa legnevesebb szaktekintélyeit, oktatóit és kutatóit tömöríti ebben a témában.

Pontos helyszín: Révkomárom, komáromi vár, bejárat a Lipót-kapu felől
Kapunyitás: 9:00
 
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!
 

Bíró Szabolcs és Urbánszki László: két regényíró, két egészen hasonló, mégis teljesen különböző világ. Két, a középkort más-más szemüvegen keresztül látó és láttató íróbarát indul neki a Felvidéknek, hogy improvizatív, kötetlen és főleg őszinte beszélgetéssorozatot tartson könyvekről, írásról, vágyakról és célokról, a közönség bevonásával.

A könyvturné állomásai:

Február 27. (szerda) – 11:30 – Nagymegyer, Kereskedelmi Akadémia
Február 27. (szerda) – 17:30 – Somorja, Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár
Február 28. (csütörtök) – 11:00 – Dunaszerdahely, Városi Könyvtár
Február 28. (csütörtök) – 18:00 – Feketenyék, Kultúrház
Március 1. (péntek) – 18:00 – Dunaszerdahely, Csemadok Ház

Az egyes bemutatók akciós könyvvásárral és dedikálással zárulnak,
a belépés pedig minden előadásra ingyenes!



Az STV2, azaz az országos szlovák televízió magyar adásának Szemtől szemben c. műsorában 2013. február 15-én volt látható Bárdos Ágnes velem készített, 26 perces riportja az írásról, a zenélésről, az élet szeretetéről és a középkori életérzésről. Az adás azóta már felkerült a csatorna videóarchívumába, és IDE KATTINTVA bárki számára elérhető, megtekinthető.


Az STV2 (azaz az országos szlovák televízió) magyar adásában, a délutáni műsorsáv Szemtől szemben c. adásában hamarosan 26 perces riportfilm készül egész eddigi munkásságomról. A stúdióbeszélgetést jövő pénteken rögzítik, a majdani riport közepe táján felbukkanó kisfilmet pedig ma délután forgatták. Természetesen a magyarországi olvasóknak sincs okuk szomorkodni, hiszen senki nem marad le semmiről: a felvételt archiválják, és nem sokkal az adásba kerülés után itt, az oldalon is megtekinthető lesz a riportfilm.

UPDATE! A riport 2013. február 15-én (pénteken), 16:00-kor lesz megtekinthető az STV2 műsorán!
 

Oldal 12 / 18