szerda szept. 27
2022. december 21. szerda, 15:59

Idén különleges karácsonyi ajándékkal készültem nektek.

Mivel 2022-ben nem volt új Anjouk-regény, ezért úgy döntöttem, elmesélem nektek a sorozat egyik jellegzetes mellékszereplője, Szolnoki Pista eredettörténetét. A tervezgetésben végül odáig jutottam, hogy létrehoztam Szolnoki "novellásblogját", ahol egyelőre három írást találtok (ez valójában egy kerek eredetsztori három felvonása), de amint azt az oldaldobozban található "fülszöveg" alapján kikövetkeztethetitek, Szolnokinak lesznek még a jövőben kalandjai:

"Valamikor az 1300-as évek elején született, mindössze néhány évvel azután, hogy az utolsó Árpád-házi király visszaadta lelkét a Teremtőnek. Az Úr 1323. esztendeje után került a visegrádi udvar egyik leggyorsabban emelkedő csillaga, Lackfi István szolgálatába, akit nemes egyszerűséggel csak Magyarország fehér sárkányaként emlegettek. Szolnoki Pistáról sosem szóltak krónikák, nevét nem örökítették meg oklevelekben – de mindig ott volt, ahol kellett egy legény a gáton, és sosem félt vérrel mocskolni a fegyverei vasát. Bárhová is sodorta az élet, tette, amit a becsülete megkövetelt – és néha még annál is többet..."

Szolnoki Pista blogját itt találjátok:
https://szolnoki.blog.hu/

Jó olvasást kívánok hozzá!


2022. december 13. kedd, 16:10
Bár új regényt idén sajnos nem tudtam nektek hozni, azért így is nagyon szép volt a 2022-es székirodalmi termés: megjelent Az utolsó tartományúrig harmadik kiadása egy rég várt új borítóval; nyolc év után a Ragnarök is csatlakozott az Athenaeum-családhoz, méghozzá kívül-belül alaposan felfrissítve; napvilágot látott az Ötvenezer lándzsa második kiadása; és elkészült a HaddelHadd Hősök vagyunk című nagylemeze, ami CD-n, kazettán és egy csomó streaming-felületen elérhető. Mindemellett koncertekből, előadásokból és dedikálásokból sem volt hiány. Már csak egy új Anjouk-regény hiányzik – de reményeim szerint arra sem kell már olyan nagyon sokat várni, jövőre jön!
 
A könyveket többek között a Líra webáruházában találjátok, nyomtatott és elektronikus formában egyaránt.
 
Cédét és kazettát pedig innen tudtok rendelni, teljesen ingyen:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
 
 
2022. november 24. csütörtök, 16:13
2007. november 24-én, azaz pontosan 15 évvel ezelőtt jelent meg az első könyvem, a még Francis W. Scott álnéven írt Naplemente. Nem mondhatjuk, hogy érett könyv lett volna, hiszen csak úgy nyüzsögtek benne a tipikus kezdő írói hibák, és ma már nem adnám oda nyugodt szívvel senki kezébe, de akkor is: az első könyvem volt, az első lépés egy hosszú, nehéz, rögös, mégis nagyszerű úton.

És hát hadd mondjam ki jó hangosan, hadd üvöltsem világgá teli tüdőből:
MA TIZENÖT ÉVES A SZÉKIRODALOM!!!

Hihetetlen, mennyien jöttetek velem ez idő alatt, kísértetek az úton, legalábbis annak egyes szakaszain: pályatársak, kiadók, szakmabeli kollégák és munkatársak, újságírók, bloggerek és vloggerek, könyvtárosok és kultúraszervezők, támadók és támogatók, illetve akik nélkül ennek az egésznek nem lenne semmi értelme: olvasók! Amióta pedig elkezdtem történelmi regényekkel foglalkozni, csupa olyan fantasztikus csodabogár, akikre az ember nem feltétlenül gondolna az irodalmi paletta szereplőiként, sőt alakítóiként: történészek, régészek, katonai hagyományőrzők, középkori életmód-rekonstruktőrök, kardforgatók, kovácsok, keramikusok, bőr- és faművesek... A hátországról, azaz a szerető családi és baráti körről nem is beszélve!

Az elmúlt tizenöt év szinte pontosan a felénél kettéosztható: hét és fél éve merem azt mondani, hogy főállású író vagyok, hogy hivatásszerűen végzem a munkám – és ezért elsősorban az
Athenaeum Kiadónak, illetve a Líra Könyv csapatának tartozom elmondhatatlanul hálás köszönettel. Itt találtam először olyan közegre, amelyhez szívesen tartozom: mindig is önfejű, kicsit kívülálló alkotó voltam, de az Athenaeum és egyben a Líra műhelyének büszkén vagyok a tagja.

KÖSZÖNÖM NEKTEK, MINDNYÁJATOKNAK, hogy másfél évtizede jöttök velem az úton, és időnként, ha megroggyan a térdem, a hónom alá nyúltok – hogy segítetek cipelni, ha kell, akár a keresztet is!

Mit is lehetne kívánni ezen a szép születésnapon? Az első hét év könyveladási adatait sajnos nem tudom rekonstruálni, de a tizenöt év professzionálisnak tekinthető második felében sikerült túllépnem az ötvenezer értékesített Bíró-könyvet. A következő cél egyértelműen a százezer eladott könyv. Annak azért már komoly súlya van. Akkor hát legyen ez a kívánságom – mellé pedig az, amit Benyák Zoltán írt nekem egyszer: hogy sose fogyjon ki a tinta a tollamból!

Gyertek, tartsatok velem továbbra is, menjünk együtt az úton még sok-sok éven át!
 

2022. november 11. péntek, 09:03
Véget ért a Nők Lapja idei "100 legjobb könyv" szavazása, amelyen a zsűri és az olvasók a 2021/2022-es év 100 legjobb regénye (azon belül is a legjobb 33 kortárs magyar regény) közé válogatták A birodalom urát! Az Anjouk VII. része a 20. helyen végzett a maga kategóriájában, ami számomra hatalmas elismerés – mind a könyvszakma, mind a közönség részéről. (Gondoljunk csak bele: Magyarországon egy év leforgása alatt nagyjából tízezer könyv jelenik meg!) Mindenkinek nagyon köszönöm, aki lehetővé tette ezt – a kategóriák első helyezettjeinek pedig külön gratulálok!
 

2022. november 02. szerda, 09:10
Idén novemberben tízéves a Non nobis Domine! Az első klasszikus jellegű történelmi regényem, az Anjouk-sorozat önmagában is nagyszabású előzménye (ami akkor még nem előzménynek, hanem kerek egésznek készült) tíz éve szépen és megbízhatóan teljesít a könyvpiacon: egy évtized alatt öt kiadást ért meg, az olvasók folyamatosan keresik – és ami a legfontosabb: szeretik –, összeladási mutatói mára ötszámjegyűek. Annak idején négy évig írtam, majd négy év után szinte újraírtam. Benne van a szívem, a lelkem, teljes ifjúkori énem esszenciája. Készült belőle kétévados rádiójáték, és gyakorlatilag ez az a regény, aminek az írói pályámat köszönhetem. A témája máig sem ereszt: Magyar Királyság, kalandos középkor, keresztesek, trónharcok, nemesek és közszabadok – lovagok, harcosok, királyok arany évszázada.
 
A regény országszerte kapható számos könyvesboltban, elérhető szinte bármelyik online könyváruházban, de a Líra oldaláról 20%-os kedvezménnyel rendelhető. A Non nobis Domine e-könyvként is elérhető, többek között a Líra és az eKönyv Magyarország kínálatában.
 

2022. szeptember 10. szombat, 09:42
Megjelent a HaddelHadd új nagylemeze! A Hősök vagyunk már hallgatható a Spotify, a Deezer, a Tidal, az Apple Music és a YouTube music zenei streaming-szolgáltatók felületein! A lemez a zenekar YouTube-csatornáján is megtalálható, IDE KATTINTVA, Hősök vagyunk YouTube-lejátszólista pedig ITT TALÁLHATÓ.
 
Az album megrendelhető CD-n (vagy extra limitált példányszámban kazettán) az  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.  e-mail címen, teljesen ingyen!
 
 
 
 
2022. augusztus 08. hétfő, 09:26

Szeptemberben jelenik meg a HaddelHadd zenekar Hősök vagyunk című nagylemeze, egy igazi tisztelgés a 70-es, 80-as évek klasszikus hard rock irányzata előtt. A lemez beharangozójaként mától hallgatható (illetve egyfajta stúdió werk klipként nézhető is) az album első dala, az Éld velünk az életet. A dal szerzője Sipos Tibor "Sipi", szövegírója Antal Tamás, producere a HaddelHadd zenekar. Keressétek az együttes YouTube-csatornáján, hallgassátok Spotify-on, vagy egyszerűen csak kattintsatok az alábbi videóra... :)

2022. június 29. szerda, 11:39
Megjelent az Anjouk III. részének harmadik, javított kiadása, Bodnár Balázs vadonatúj borítójával! Ezzel immár teljessé vált a kör: mostantól az Anjouk összes része egységes stílusú grafikus borítóval elérhető! A IV. résztől kezdve már eleve így jelentek meg a regények, de az első trilógia eredetileg még máshogy nézett ki, akkor még javában kerestük a megfelelő formát. A mai napon azonban Bátor Attila bosszútrilógiája is teljes egészében megkapta új ruháját.

A regény 20%-os kedvezménnyel rendelhető a Líra webáruházából, IDE KATTINTVA.


2022. június 01. szerda, 17:31
Megjelent az eredetileg 2014-ben napvilágot látott Ragnarök második, felfrissített kiadása – vadonatúj borítóval, jelentősen javított szöveggel! A kívül-belül felfrissített Ragnarök immár a tizedik könyvem az Athenaeum Kiadónál. A regény egy vérbő mitologikus történelmi fantasy a rideg észak acélkemény fiairól: valós történelmi korban játszódó, ugyanakkor teljes egészében fiktív történet, amely rögtön az első fejezetben elrugaszkodik a valóságtól, és nem fél sem a groteszk megoldásoktól, sem az időnénti karikatúraszerű ábrázolásmódtól. Egy vad bosszútörténet, melynek szereplői az ismert világ pereméig, majd azon túl is üldözik otthonuk elpusztítóját: egy éjfekete sárkányt, egy ocsmány férget, Nídhöggöt, az ősi mesék rémét...

A regény országszerte kapható, a Líra webáruházából pedig 20%-os kedvezménnyel rendelhető.
A Ragnarök e-könyvként is elérhető a Líra, az eKönyv Magyarország és más webáruházak kínálatában.
 

2022. április 08. péntek, 08:16
Három év után először idén a Székirodalom Crew-val végre ismét nagyszabású turnéra indulunk – könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, izgalmas beszélgetésekkel. Az egyes turnéállomásokon szokás szerint olyan kis "ereklyéket" – könyvjelzőket, papírtáskát – is be tudtok majd szerezni, amelyek máshol nem elérhetők. A lényeg azonban, amiben egy-egy turné valódi ereje rejlik, a személyes találkozás: gyertek hát el sokan, tartsatok velünk, és beszélgessünk a könyvekről, az olvasásról!

További részletek a folyamatosan frissülő eseménynaptárban.
 

Oldal 2 / 26