
A 2017-es jubileumi "B10" könyvturné sikerén felbuzdulva idén ismét közös tavaszi-nyári könyvturnén veszünk részt kiváló íróbarátommal, Benyák Zoltánnal. Az Anjouk VI. része, a Királyok éneke munkálatai miatt csak április közepén indulunk útnak, Kőszegen kezdünk, aztán májusban szinte minden hétvégén úton leszünk: Nagykanizsa, Pécs, Kistarcsa, Sárvár, Debrecen és Miskolc is szerepel a menettervünkben. Júniusban Kecskeméten és Budapesten is megfordulunk a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából (ekkorra jelenik meg a Királyok éneke is), majd Bonyhádon, a XIX. Völgységi Könyvfesztiválon – melynek mindhárom napján végig jelen leszünk – zárjuk idei közös könyvturnénkat. Jelenleg a szervezés utolsó fázisai zajlanak, tehát még alakul néhány helyszín és kezdési időpont, de hamarosan véglegessé válik legújabb országjárásunk útiterve. A részletekért időnként érdemes felkeresni a honlap eseménynaptárát, ahol mindig a legfrissebb infókat találjátok. Addig is pedig, míg nem találkoznánk, olvassatok sok jó könyvet!

Az ünnepek alatt olvassatok sokat, jövőre találkozunk!

Az Elveszett csillagok - Egy kalandos egri nyár című ifjúsági, ám bőven nem csak az ifjúságnak szóló regényem eredetileg 2017 áprilisában jelent meg a Főnix Könyvműhely gondozásában, puha borítóba csomagolva. A könyv szerencsére hamar utat talált a közönség szívéhez, ezért még abban az évben szükség volt egy utánnyomásra is. A regénynek köszönhetően a megjelenés évének nyarán a tiszteletbeli Eger Kulturális Nagykövete címmel jutalmazott a város vezetősége, és azóta már többször is szóba került egy lehetséges családi film- vagy tévésorozat-adaptáció terve is.
Idén, a karácsonyi könyvpiacra végre megjelent az Elveszett csillagok keménytáblás és elektronikus kiadása is!
A papír alapú kiadás már országszerte megvásárolható, de rendelhető egyenesen a kiadótól vagy épp a Líra, a Bookline és a Libri webáruházából is. Aki e-könyvként szeretne hozzájutni a regényhez, az szintén megtalálja a kiadványt a Bookline, a Libri, a Líra vagy az eKönyv Magyarország kínálatában.
2018. december 1-jén, szombat délután és este különleges karácsonyváró programmal készülünk a dunaszerdahelyi Vermes-villában. Írók, rengeteg könyv, izgalmas játékok, értékes nyeremények, akusztikus élőzene, 4-7 éveseknek szóló mesefoglalkozás, felnőtteknek szóló előadások, dedikálások, frissítő és finom falatok várják a látogatókat karácsonyi mini könyvfesztiválunkon, melyre a belépés mindenkinek ingyenes. További információért KATTINTS IDE, és jelezd, hogy te is ott leszel velünk!
A számos meghívásnak köszönhetően már most, ősz elején kezd összeállni a 2019-es tavaszi-nyári könyvturné programja, amit ismét Benyák Zoltánnal közösen csinálunk végig. A naptárunk erősen telítődik, és 14-16 eseménynél sajnos nem tudunk többet vállalni. Éppen ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben szeretnétek minket meghívni a jövő év első felében előadást, dedikálást tartani, azt már most, az elkövetkező hetek során jelezzétek nekem e-mailben, a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címen.
A 2019 tavaszán érkező meghívásoknak már csak az adott év őszén, vagy 2020 első felében tudok/tudunk majd eleget tenni.
Ahova már biztosan ellátogatunk 2019-ben: Budapest, Kőszeg, Nagykanizsa, Pécs, Miskolc, Kecskemét, Bonyhád, Eger.



Oldal 6 / 26