szerda okt. 16

Előrendelhető Az ötödik parancsolat!

2024. május 9-én megjelenik Az ötödik parancsolat című kisregényem (ami annak idején az első könyvem volt, melyet a saját nevemen adtam ki, és amely immár bő 11 éve nem kapható sehol), nyolc további történelmi (hangulatú) novellával és egy bőségesen sztorizós előszóval kísérve!

Kinek ajánlom a könyvet?

● Igazi székirodalom-rajongóknak. Sokan vagytok, akiknek Az ötödik parancsolat hosszú évek alatt sem kerülhetett fel a polcára, ez a könyv nektek igazi kuriózum lesz – hát még a kulisszák mögé betekintést nyújtó előszó!

● Új olvasóknak. Aki még csak ismerkedik a székirodalom, a Bíró-könyvek világával, annak ez a kellemesen kézbe simuló kötet a maga rövid történeteivel tökéletes ízelítő lehet, afféle "előétel" a vaskosabb művek, a történelmi regények előtt.

● Az Anjouk-sorozat elkötelezett olvasóinak. A kötet nem kevesebb, mint négy olyan novellát tartalmaz, amely így vagy úgy, de kötődik a sorozat világához.

A kötetben olvasható írások a teljes írói pályám időtartamát lefedik, az első komolyabb szárnypróbálgatástól kezdve egészen a Dél pörölye című regényem megjelenése utánig. Amikor elkezdtem összeállítani ezt a válogatást, még azt hittem, a címadó kisregény mellé jó, ha három-négy történetet be tudok illeszteni. Rettentően örülök, hogy bár sosem voltam kifejezetten novellista alkat, végül ennyi, hangulatilag és tematikusan valamelyest egységesnek mondható kisprózát tudtam glédába állítani. Mindig is szerettem volna egy novelláskötetet – hát most itt van.

A Líra oldaláról kedvezményes áron tudjátok előrendelni, és itt elolvashatjátok a fülszövegét is.