szerda okt. 16

BÚÉK 2020! Tízéves az újjászületett székirodalom!

Kedves Olvasóim! Pontosan tíz évvel ezelőtt indult a biroszabolcs.eu honlap, rajta Az ötödik parancsolat című kisregényem első, ingyenesen letölthető kiadásával. Ez tehát egyben azt is jelenti, hogy kerek egy évtizede váltottam le kezdeti álnevemet (addig Francis W. Scott néven próbálgattam a szárnyaim), fordultam új témák, új műfajok felé, kezdtem kidolgozni a saját hangomat és stílusomat, immár Bíró Szabolcsként. Rengeteg minden történt azóta, és Az ötödik parancsolat, illetve a három különböző kiadásban is megjelent Sub Rosa, ami akkor nagy mérföldkőnek tűnt, innen nézve már csak egy fiatal, pályakezdő író első néhány lépéseként értékelhető. Mára egyértelmű, hogy ha a székirodalom világáról beszélünk, akkor a saját nevem alatt megjelent könyvekről, illetve a 2010 óta eltelt évtized eseményeiről van szó. 2011-ben saját kiadót alapítottam, a Historiumot, ami 2016-ig működött, és rengeteg tapasztalatot, szakmai tudást adott. 2012-ben három könyvem is megjelent az Ulpius-ház könyvkiadónál, ami az első lehetőségem volt arra, hogy a könyveim nagy példányszámban legyenek kint a piacon, és sok olvasóhoz eljussanak. Ugyanebben az évben jelent meg első történelmi regényem, ami mindent megváltoztatott. 2013-ban apa lettem, és ez szintén sokat változtatott rajtam: egészen biztos, hogy az írói világomon is. 2014-ben jelent meg a Ragnarök című regényem, ami egyenes utat jelentett az Athenaeum Kiadóhoz, mely szellemi műhelynek azóta is aktív szerzője vagyok. 2015-ben indult el eddigi leghatalmasabb vállalkozásom, a tizenöt részesre tervezett Anjouk, melynek azóta már a hatodik része is megjelent. 2016 tavaszán Visegrádon lovaggá ütöttek: az akkor 690 éves Szent György Lovagrend tagja lettem. Abban az évben jelent meg az Anjouk harmadik része, és a Non nobis Domine jelentősen átírt, egykötetes kiadása. 2017-ben, még regénysorozatom negyedik része előtt megjelent A sárkány, aki nem akart aludni című mesekönyvem a Manó Könyveknél, majd pedig az Elveszett csillagok című ifjúsági regényem a Főnix Könyvműhely gondozásában, amelyért azon a nyáron megkaptam a tiszteletbeli Eger Kulturális Nagykövete címet. 2018-ban az Ötvenezer lándzsa, 2019-ben pedig a Királyok éneke következett a történelmi regények sorában, melyekkel érzésem szerint ismét sikerült szintet lépnem regényíróként. És hogy mi jön 2020-ban, illetve a következő tíz évben? Amellett, hogy folytatom az Anjouk-sorozatot, jó néhány meglepetést is tartogatok az olvasóknak (sőt, az elsővel már idén előrukkolok). Annyit ígérhetek, hogy továbbra is a tőlem telhető legmagasabb színvonalon igyekszem dolgozni: ez az egyetlen, amiből hajszálnyit sem engedek. Legyen hát irodalomban, kiváló olvasmányokban és pozitív élményekben gazdag új esztendőnk! Tartsanak, tartsatok velem a következő évtizedben is!