szerda okt. 16

Egy rendhagyó kalendárium a 2019-es évre

Valami egészen rendkívülivel készül 2018 karácsonyára az Athenaeum Kiadó, amiben egy Bíró Szabolcs novella is olvasható lesz majd!

"Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben "Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára" címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl, hogy tényleges határidőnaplóként is használható volt, a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyűjtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti kar névvel-címmel, minden közhivatal elérhetősége, meg sok olyan dolog, amit ma már nem is értünk. Később ez az évkönyv Az Athenaeum Nagy Képes Naptára címet kapta, és az olvasó polgárság egyik leggyakrabban használt kiadványává vált évtizedekre. Hamisítatlan XIX. századi koncepcióról van szó, ez a kalendárium-forma egy lassabb, élhetőbb, emberibb világ tárgyi bizonyítéka.
Mi pedig, az Athenaeumnál úgy döntöttünk, hogy 2019-re felélesztjük a magyar írott kultúra legnagyobb hagyományú kalendárium-termékét. Ez a kiadványsorozat 160. évfolyama, egy különleges anyagokból készült, egészen egyedi nyomdatechnológiai eljárásokkal létrehozott "vadonatúj régiség".

A színes nyomású kiadvány steampunk arculatát Földi Andi tervezte, az olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Gerlóczy Márton, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. A bevezető olvasmányt Vámos Miklós írta."

Figyelem, a kiadvány korlátozott példányszámban érkezik, és elsősorban megrendelés útján lehet hozzájutni, a boltokba csak a megmaradt példányok kerülnek ki! Előrendelni IDE KATTINTVA lehet, 20%-os kedvezménnyel.