szombat dec. 09
2019. június 05. szerda, 16:55
Eljött az idő! Június közepén (Benyák Zoltán barátom és fegyvertársam oldalán) már dedikálom az Anjouk VI. részét, a frissen megjelenő Királyok énekét a 90. Ünnepi Könyvhét két helyszínén is: 2019. június 14-én, pénteken Kecskeméten, június 15-én, szombaton pedig Budapesten! A szombati nap több meglepetést is tartogat, például egy gyönyörűen fellobogózott Athenaeum-pavilont, és azt a különlegességet, hogy aznap a regényeinket e-könyv formátumban is megvásárolhatjátok, sőt még dedikálni is tudjuk majd nektek (technikai okokból a Non nobis Domine kivételt képez, annak csak a papír alapú kiadása lesz ott kapható, ellenben az Anjouk eddigi hat részét mind beszerezhetitek és dedikáltathatjátok e-könyvként is). Ez az e-könyves dolog természetesen csak aznap 16 és 17 óra között lesz megoldható, szóval gyertek időre, megéri!
 

2019. március 27. szerda, 20:06
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK A MAGYAR ARCHIREGNUM VALAMENNYI OLVASÓJA SZÁMÁRA!

A Székirodalom zászlóalj és az Athenaeum Kiadó 2019. május 28-án elhozza nektek a Királyok éneke című történelmi regényt, mely már előrendelhető a Líra webáruházából, IDE KATTINTVA!
 

 
Az Anjouk VI. részének fülszövege:

"1333. A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai Királyság jog szerinti örököse.
Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.
Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.
Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne - rájönni, mi a valódi öröksége.

A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének."
2019. március 01. péntek, 17:11
Áprilisban indul a legújabb Benyák-Bíró könyvturné! Előadások, dedikálások a Magyarország nevű kincsesláda több gyönyörű szegletében, izgalmas országjárás egy kiváló csapattal, igazi álommunka két álmodozónak. Válasszatok helyszínt, gyertek el, tartsatok velünk, és érezzük jól magunkat! Pontos helyszíneket, kezdési időpontokat és egyéb naprakész információt IDE KATTINTVA találtok.
 
A plakátot és egyben az idei turné arculatát Bodnár Balázs tervezte.
 

2019. január 19. szombat, 15:07

A 2017-es jubileumi "B10" könyvturné sikerén felbuzdulva idén ismét közös tavaszi-nyári könyvturnén veszünk részt kiváló íróbarátommal, Benyák Zoltánnal. Az Anjouk VI. része, a Királyok éneke munkálatai miatt csak április közepén indulunk útnak, Kőszegen kezdünk, aztán májusban szinte minden hétvégén úton leszünk: Nagykanizsa, Pécs, Kistarcsa, Sárvár, Debrecen és Miskolc is szerepel a menettervünkben. Júniusban Kecskeméten és Budapesten is megfordulunk a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából (ekkorra jelenik meg a Királyok éneke is), majd Bonyhádon, a XIX. Völgységi Könyvfesztiválon melynek mindhárom napján végig jelen leszünk zárjuk idei közös könyvturnénkat. Jelenleg a szervezés utolsó fázisai zajlanak, tehát még alakul néhány helyszín és kezdési időpont, de hamarosan véglegessé válik legújabb országjárásunk útiterve. A részletekért időnként érdemes felkeresni a honlap eseménynaptárát, ahol mindig a legfrissebb infókat találjátok. Addig is pedig, míg nem találkoznánk, olvassatok sok jó könyvet!


2018. december 31. hétfő, 21:05
2018. december 19. szerda, 20:20
Minden kedves olvasómnak áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok!
Az ünnepek alatt olvassatok sokat, jövőre találkozunk!
 

2018. december 13. csütörtök, 19:12
Steampunk kalendárium, ami bő száz évvel korábbról meríti a muníciót, de jövőbeli nyomdatechnológiával készült. Irodalmi antológia, határidőnapló, könyvkatalógus, praktikus kisokos, és olyan gyönyörű kiadvány, amit bármelyik bibliofil szívesen látna a polcán. Ez mind Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre, és még ennél is jóval több. Igazi értéktárgy.
 
A kiadványt INNEN LEHET a legjobb áron, 20%-os kedvezménnyel megrendelni, IDE KATTINTVA pedig bárki ingyen belelapozhat.
 
2018. november 22. csütörtök, 15:02

Az Elveszett csillagok - Egy kalandos egri nyár című ifjúsági, ám bőven nem csak az ifjúságnak szóló regényem eredetileg 2017 áprilisában jelent meg a Főnix Könyvműhely gondozásában, puha borítóba csomagolva. A könyv szerencsére hamar utat talált a közönség szívéhez, ezért még abban az évben szükség volt egy utánnyomásra is. A regénynek köszönhetően a megjelenés évének nyarán a tiszteletbeli Eger Kulturális Nagykövete címmel jutalmazott a város vezetősége, és azóta már többször is szóba került egy lehetséges családi film- vagy tévésorozat-adaptáció terve is.

Idén, a karácsonyi könyvpiacra végre megjelent az Elveszett csillagok keménytáblás és elektronikus kiadása is!

A papír alapú kiadás már országszerte megvásárolható, de rendelhető egyenesen a kiadótól vagy épp a Líra, a Bookline és a Libri webáruházából is. Aki e-könyvként szeretne hozzájutni a regényhez, az szintén megtalálja a kiadványt a Bookline, a Libri, a Líra vagy az eKönyv Magyarország kínálatában.


2018. október 09. kedd, 11:39

2018. december 1-jén, szombat délután és este különleges karácsonyváró programmal készülünk a dunaszerdahelyi Vermes-villában. Írók, rengeteg könyv, izgalmas játékok, értékes nyeremények, akusztikus élőzene, 4-7 éveseknek szóló mesefoglalkozás, felnőtteknek szóló előadások, dedikálások, frissítő és finom falatok várják a látogatókat karácsonyi mini könyvfesztiválunkon, melyre a belépés mindenkinek ingyenes. További információért KATTINTS IDE, és jelezd, hogy te is ott leszel velünk!


2018. szeptember 28. péntek, 17:24
Kedves rendezvényszervezők!

A számos meghívásnak köszönhetően már most, ősz elején kezd összeállni a 2019-es tavaszi-nyári könyvturné programja, amit ismét Benyák Zoltánnal közösen csinálunk végig. A naptárunk erősen telítődik, és 14-16 eseménynél sajnos nem tudunk többet vállalni. Éppen ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben szeretnétek minket meghívni a jövő év első felében előadást, dedikálást tartani, azt már most, az elkövetkező hetek során jelezzétek nekem e-mailben, a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címen.
A 2019 tavaszán érkező meghívásoknak már csak az adott év őszén, vagy 2020 első felében tudok/tudunk majd eleget tenni.
Ahova már biztosan ellátogatunk 2019-ben: Budapest, Kőszeg, Nagykanizsa, Pécs, Miskolc, Kecskemét, Bonyhád, Eger.
 

Oldal 6 / 26