szombat jún. 24

Az ötödik parancsolat (Egy könyvről blog)

Ohh mily könnyű a dolga az újságíróknak! Elég egy-egy szót kitalálni egy könyvre, és máris idézheti mindenki. Times: Zseniális! L’Observer: Megdöbbentő fordulatok! El Mundo: Letehetetlen! Valójában akármelyik könyvre ráhúzhatjuk ezt a pár szót, mert a legtöbbre igazak.

Háromszor olvastam végig Bíró Szabolcs kisregényét, Az ötödik parancsolatot, és nem jutott eszembe semmi, amit ne mondtam volna még el, vagy ne mondana el bárki két oldal után. Mivel a harmadik könyvem az írótól (korábbiak: Sub Rosa, Sub Rosa tanulmányút), azt gondoltam, majd csak kiötlök valami frappánsat, ami visszautal a korábban olvasott művekre, de elég nehéz helyzetben vagyok. Míg a Sub Rosa stílusa egyértelműen a Dan Brown könyvek enyhén misztikus, rejtvénymegoldós krimi-vonalát mentette át magyarosra, addig ez a mű Umberto Eco méltán híres művének továbbgondolása. Krimi mindkettő, de egészen más, mindkettő érdekfeszítő, de különféleképen.

A kötet rövidsége miatt nem térnék ki nagyon a történetre: a főszereplő/mesélő Pál barát betér egy kolostorba, ahol a legkülönfélébb szerzetesek élnek, és az egyiküket még meg is gyilkolják, amit a legtöbb reverendás szeretne eltussolni, vagy csak egyszerűen elfelejteni, nemúgy a főszereplő. A könyv vége meg lett toldva még három novellával, amiket állítólag az említett Pál barát írt, de biztos vagyok benne, hogy egyébként Bíró Szabolcs követte el őket.

Maga a kisregény jól fel van építve, a története ötletes és fogva tartja az olvasót, így ha valami zavart, az leginkább a néha csapongó stílusa. Rögtön az első oldalakon egy igazi fürtös-középkori szép-magyar fogalmazványt és beszédet kapunk, ami szép lassan kifakul, és felhígul a történettel. Szépen lassan lehull a lepel az íróról, aki megpróbált középkori Pál barát lenni, de valójában inkább az a Ferenczy László, aki napjainkban rója Európát titkos könyvek nyomában.

A kiadás hovatovább lenyűgöző. Nem tudnék elképzelni jobban felépített és megszerkesztett kis könyvecskét, mint ez. Előszó helyett megtudjuk (ha még nem tudtuk volna), hogy Bíró Szabolcs valójában Francis W. Scott, de megölte, aztán egy diafilm képén keresztül jutunk bele magába a kisregénybe, amin rossz olvasókával is egy órán belül már átrágtuk magunkat, és hogy legyen még egy kis olvasnivalónk, maradt még néhány oldalnyi novella, egyfajta levezetésképen. Igazi utazós könyv, két vonatúton is végigbújtam elejétől a végéig, és az egész kereksége mindkétszer megdöbbentett.

Olyat vártam, mint a Sub Rosa, és egészen mást kaptam. Nem fogott meg olyan mélyen, hogy dicshimnuszokat merjek zengeni róla, így ezúttal ezek elmaradnak. Az én ízlésem miatt lehet legalább egy, ha nem két pont vesztesége a műnek, de ez így csak 10/7. Jó történet, és a stílusbeli hibáit az olvashatósága és a lendülete kellemesen elfeledteti, de ha kritikus szemmel nézem, ennél jobbra nem értékelhetem.

Még mindig a Sub Rosa a kedvenc magyar krimim. Talán majd a folytatása versenghet vele…

Sceurpien,
(2011. március 23.)