csütörtök jún. 22

Írói hitelesség

Bíró Szabolcs Az ötödik parancsolat című regényét nem lehet letenni, míg a könyv utolsó betűjéhez nem érünk.

Ha szeretik az izgalmakban bővelkedő, történelmi alapokra épülő, bűnüggyel fűszerezett történetet, vegyék kezükbe Bíró Szabolcs Az ötödik parancsolat című regényét, s garantálom, nem tudják letenni, amíg az utolsó betűhöz nem érnek.

Velem is ez történt, s nem csak azért, mert a szerző közel áll szívemhez, hanem azért, mert a hazai székirodalom megteremtője nagyot alkotott, s bizton vallom, hogy méltó emléket állított a kötettel nagy elődje, Umberto Eco korszakalkotó remekműve, A rózsa neve előtt.

Amikor az olvasó még csak ismerkedik a szereplőkkel, már akkor világossá válik számára, hogy a szerző neves emberekről mintázta őket, így az is egyértelművé válik, hogy egyik kulcsfigura, Bolognai Umberto nem más, mint Eco, kinek egyik fontos állomása Bologna volt, ahol esztétikát tanított. Hogy a szerző már-már fanatikusan rajong a ferencesek, a lovagok és keresztesek világához az már a Sub Rosa olvasásakor is kitűnt. A latin nyelv használata jó gondolat, e nélkül hiteltelen lenne a történet. A regény szövege élvezetes, világos stílusban, filozófiai alapossággal megfogalmazott, bűnüggyel, nyomozással tarkított középkori olvasmány, amely kellő történelmi alapok ismerete nélkül is élvezhető és érthető.
Külön dicséretes, hogy a latin szövegek mindegyike magyar fordításban is olvasható. Az olvasó érdekes, elgondolkodtató fejezetekkel szembesül a kötetben. Én is elmerengtem azon rész olvasásakor, amikor a kolostor titokzatos, rejtőzködő alakjai közül Pál barát, hogy megmentse életét a fagyhaláltól, egy kiszáradt, évekkel korábban állati vérrel ujjnyi vastagon átitatott hordót gyújtott meg, ami úgy égett, mint a száraz fa. Ilyet még soha nem hallottam, de miért ne lehetne igaz, vagy legalább is igaznak tűnő? A történelem és fikció jól megfér egymás mellett. Annak, akinek ilyen leleményes gondolat pattan ki a fejéből, az még sokra viszi az életben. Azt se feledjük, hogy Eco is úgy vélte egykoron, hogy a fikcióban teremtett világ a valóságos világ parazitája, és a fikció szövege a belefoglalt valóságreferencia révén nagy hatással van az olvasóra.

Úgy látom, Bíró Szabolcs jó útra tévedt, a fáradságos kutatómunka pedig, amit végez, sorozatban érleli a gyümölcsöt. Az írásaiban hamisítatlan történelmi légkört teremt s ez eszményi történelmi regényírót farag belőle. Csak így tovább!

Nagy Erika,
netBarátnő
(2011. január 13.)