szombat szept. 23

Egy lovag Károly Róbert udvarában

Szokatlan pálya Bíró Szabolcsé – ha lehet ilyenről beszélni egy fiatal szerző esetében, akinek sokoldalú tehetsége még hosszú évtizedekig örvendeztetheti olvasóit. Kultúraszervezőként, az igényes történelmi fikciókra specializálódott Historium Kiadó alapítójaként és vezetőjeként, sőt rockegyüttes frontembereként is van már néhány termékeny év mögötte, íróként – saját és álnéven összesen – pedig már tucatnyi önálló kötetet tudhat magáénak, nem beszélve az általa szerkesztett és közreműködőként is jegyzett antológiákról. Annak ellenére azonban, hogy a magyar középkor és az európai és egyetemes kultúrtörténet iránti szenvedélyes érdeklődése régóta töretlen, első, két részben publikált, nagyobb lélegzetű történelmi regénye csak nemrégiben bukkant fel az Ulpius-ház gondozásában.

Bíró Szabolcs a legnemesebb ismeretközvetítői hagyományokat követi, amikor felnőtteknek is különleges csemegét ígérő, mégis az ifjúsági kalandregények lendületes ritmusában írott prózájával igyekszik nemcsak megeleveníteni, ám valósággal újrateremteni a 14. századi Magyarország küzdelmes viszonyait és vonzó-taszító alakjait. A Non nobis, Domine egy pillanatig sem rejti véka alá, mennyit köszönhet a korabeli forrásoknak és a történész-kutató elődök szintézisének, s mennyit a szabadon szárnyaló írói képzelőerőnek – a könyv végén külön fejezet veszi pontról pontra a hézagpótló betoldásokat, nemkülönben a mai fejjel alig hihető, a történelmi tényekkel mégis egybecsengő információkat.

A történet főszereplője Bátor Attila, aki beszédes nevét templomos lovag őseinek köszönheti, kik a Szentföldön irtották a pogányokat Isten nagyobb dicsőségére. A Kelet oroszlánja című első kötet bevezető fejezeteinek éppen ezek az ősök, közülük is elsősorban Bátor Vilmos, Attila tragikusan elhunyt édesanyjának bátyja a főszereplője, aki szárnyai alá veszi az elárvult fiúcskát. Szlavóniai birtokán neveli fel, azzal a feltett szándékkal, hogy minden idők legtisztább szívű és legmakulátlanabb erkölcsű templomos lovagját faragja belőle – ha kell, a rend szigorú szabályainak figyelmen kívül hagyásával. Ám Attila gyermek- és ifjúkora korántsem telik zavartalanul, ugyanis zord idők járnak a Magyar Királyságra, s gyülekeznek már a viharfelhők a templomosok felett is, akiknek majd IV. (Szép) Fülöp francia király és a bábjaként mozgatott avignoni V. Kelemen pápa kongatja meg a lélekharangot.

Magyarországon eközben a tartományurak, az ellenérdekelt koronás fők és a rabló szabadcsapatok elégedetlen hordái randalíroznak a királyi hatalom meggyengülése és az Árpád-ház kihalása utáni években. A nápolyi Caroberto I. Károly – vagy közismertebben: Károly Róbert – néven lép magyar trónra, ám háromszori koronázása ellenére évtizedekig tart, míg megszilárdíthatja uralmát az ország felett. A leghevesebb harcokat az Amadékkal és Csák Mátéval vívja – ténylegesen csak az utóbbi 1321-ben bekövetkezett halálát követően mondhatja el magáról, hogy országa minden szegletében ő az úr a háznál. Hosszú és keserves, ám annál termékenyebb, négy évtizedet felölelő uralkodása a magyar történelem egyik legmozgalmasabb, s ezért a szépírók számára is egyik leghálásabb időszaka – ennek kezdőpontján kapcsolódik a történetbe és kerül előbb-utóbb az események fősodrába a sihederré, majd meglett férfiúvá növekvő Bátor Attila.

Anélkül, hogy a rendkívüli izgalmakkal kecsegtető, és bátran állíthatjuk: letehetetlen olvasmány főbb csomópontjait elárulnánk, annyit előrevetíthetünk, hogy Bíró Szabolcs lényegében az 1312-es rozgonyi csatával vágja el a történet fonalát, amelyben az Amadé-fiak Csák Máté seregeivel megerősített, nehézlovasságból álló főerejét szétzúzzák Károly Róbert és szövetségeseinek gyalogosai. Ám addig a királynak és az egy fegyvernöki hadijátékon első lovagjának választott Attilának is meg kell küzdenie nemcsak a saját démonaival, de az új rendet fenyegető külső és belső ellenségekkel is. Attila békétlen természete és ifjonti forrófejűsége kezdettől akadályozni látszik, hogy beteljesítse nagybátyja merész tervét – ám éppen az iránta érzett, tisztelettel vegyes odaadás miatt kerüli el nagy ívben azt az utat, amelyet szíve diktálna. Márpedig az nem a szüzességi és szegénységi fogadalmat magában foglaló lovagi eskü, hanem egy elérhetetlennek tűnő leány felé vezetné lépteit – változatos kínokon és keserves kompromisszumokon kell keresztülmenniük ahhoz, hogy elveikhez, fogadalmaikhoz és legyőzhetetlen érzelmeikhez többé-kevésbé hűek maradjanak. Erről a sokáig feloldhatatlan morális dilemmáról szól a második, Az utolsó vörös barát alcímet viselő, s a cselekményt végül lezáró kötet.

Bíró Szabolcs vállalkozása nem csupán azért tiszteletre méltó, mert hiteles és árnyalt képet fest egy távoli, ám Magyarország számára kulcsfontosságú korról, hanem mert kísérletet sem tesz, hogy elemelje és idealizálja hőseit – esendők és gyarlók ők, akárcsak mi magunk, s talán hibáikért jobban is szerethetők, mint azok nélkül. Kifinomult jellemábrázolás, ravasz, mégis egyenes vonalú történetvezetés, jelentéktelennek tűnő, de sorsfordító részletek, ármány és kaland, szerelem és rettegés, véres csaták és meghitt idill, meg egy csipetnyi misztikum itatják át a regény sorait.
És nem utolsósorban: a folytatás ígérete, hiszen a közeljövőben megjelenő viking sagája után a szerző tervei szerint visszatér még az Anjouk és Bátorok korába.

 Győrffy Iván
BBC History magazin
2013. április