szerda szept. 20

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. (Könyvmolyz)

A Kelet oroszlánja alcímet viselő történelmi kalandregény páratlan a maga nemében. Régen sodort magával ennyire egy könyv.

 

 

Köztudott, hogy jómagam szerelmese vagyok a fantasynak, a történelemnek, minden olyan történetnek, amiben lovagok, kardpárbajok és csaták tömkelege kap helyet. Ezért is vetettem bele óriási lendülettel magam Bíró Szabolcs regényébe, amely egy olyan korba repít el minket, ahol hemzsegnek a lovagok és szinte mindennaposak a kisebb-nagyobb összecsapások.
A Templomos Lovagrend elveszítette a Szentföldért vívott hosszú háborút. Bátor Vilmos a harcoktól meggyötörten, huszonhárom évnyi távollét után tér vissza Magyarországra. Szülőföldjén azonban a béke helyett szörnyű hír fogadja. Szeretett húga halott. A bosszúvágy erőt vesz rajta és megöli testvére gyilkosát, majd árván maradt unokaöccsét, Attilát magához veszi. A fiúval kapcsolatban óriási reményeket táplál, benne látja az erkölcsileg egyre csak süllyedő Templomos Lovagrend jövőjét. Vilmos minden erejével azon dolgozik, hogy Attilából tökéletes harcost és tiszta lelkű, erkölcsös lovagot faragjon. Azonban a fiún kiütközik családjának öröksége, ami Vilmosnak is az egyik legnagyobb gyengéje, a heves természet. Attila tizennégy éves korára remek fegyvernökké válik, de forrófejűségének köszönhetően nagybátyja országjáró körútra küldi Umbertóval, az olasz vándor énekessel. Utazása során sem tud ellent mondani heves természetének, ezért egy alkalommal súlyos sérülést szerez, lábadozása alatt pedig hatalmába keríti egy érzés, amiről egy Templomosnak álmodnia sem szabad. Attila szerelmes lesz.
Hőseink kalandjain keresztül pedig olyan történelmi pillanatoknak is tanúi lehetünk, mint az Árpád-ház kihalása, Károly Róbert trónra lépése, a rozgonyi csata, vagy a Templomos Lovagrend máglyára vetése.

Magáról a könyvről csak pozitív hangnemben tudok beszélni, hiszen páratlan alkotásról van szó. A történet pörgős, akár egy jó kalandfilm. A szereplők pedig teljesen életszerűek. Szerencsére nincs meg benne az a hiba, ami oly gyakran előfordul a hasonló témájú könyveknél. A lovagokat nem tökéletesnek mutatja be. Erre a legjobb példa Vilmos karaktere, aki jó ember, de a Szentföldért vívott háborúban rengeteg szörnyű hibát vétett. Ezzel tisztában is van, ahogy azzal is, hogy a Lovagrendre nem vár fényes jövő, ha tovább folytatódik az erkölcsi süllyedése. Vilmos egyik legnagyobb hibája azonban az, hogy Attilában látja a lelki békéjének az elérését. Ugyan tagadja folyamatosan ezt, de a fiúba vetett hite és bizalma, valamint az, hogy oly kivételes módon tanította, remekül bizonyítja az ellenkezőjét.
A főszereplő, Attila karaktere talán a legéletszerűbb figura. Az író kiválóan jelenítette meg a kamaszkor „problémáit”, ami a fiú eleve heves természetével karöltve, kifejezetten ellenszenvessé tudja tenni az ifjú fegyvernököt. Attila jó lelkű fiú, viszont az imént említettek miatt, gyakran tesz meggondolatlan dolgokat. A bajt csak tetézi, hogy szerelembe esik.

Az egész regényen látszik, hogy Szabolcs nem csupán a fantáziájára hagyatkozott írás közben, hanem óriási kutatómunka áll mögötte. A kor hangulata, az emberek öltözete, a városok és települések képe mind-mind teljesen hitelesek. Ez pedig nagyban növeli az olvasmányélményt.
Ritkán írok ilyet, de el kell ismernem, hogy a Kelet oroszlánjáról nem tudok semmilyen negatívumot említeni. Az egész könyv úgy jó, ahogy van. Kíváncsian várom a folytatást, ami elméletileg még az idén megérkezik. Addig is ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, akinek még nem volt alkalma olvasni. Az igényes kalandregények kedvelőinek kötelező!

9/10

Welmyr
Könyvmolyz
(2012. július 13.)