csütörtök jún. 22

Bíró Szabolcs: Zsírkígyó

Vajon mit rejthet magában egy CD-tok méretű, csöppnyi könyv? Nyilvánvalóan egy „miniatűr rockregényt”. A szerző, Bíró Szabolcs műfaji meghatározásánál találóbbat nehéz lenne kiötleni, a történet ugyanis egy képzeletbeli dunaszerdahelyi csapat húszéves pályáját sűríti bele pár tucat, kísérőfüzetnél alig nagyobb oldalba.
 
És hogy mi férhet el ekkora terjedelemben? Furcsamód meglepően sok. A Zsírkígyó sztoriját a banda meglehetősen mocskos szájú és könnyed életvitelű énekese meséli el, egy igazi, kemény rockerfigura, aki nem kér holmi kapcsolatokból, akinek a lányok legfeljebb szexre jók, és aki némi szállodai botránytól sem riad vissza. Ha valakinek esetleg Axel Rose alakja ugrana be róla, nem hiszem, hogy túlzottan messze járna az igazságtól – jobban mondva a csapat és egyben a regény hangja inkább sztereotip karakternek tűnik, mint ahogy valamilyen szinten azok a zenekar többi tagjai is, kivéve talán a mozgáskorlátozott menedzsert és szövegírót – aki akár a szerző egyik alteregója is lehetne.
 
Hogy miért alteregó, és főleg miért az „egyik”? Az egészen nyilvánvaló, hogy a személyes elbeszélői nézőpont azonosságot sejtet narrátor és szerző között, hiszen olyannyira átélt és hiteles mindaz, amit a srác előad rákenrollról, koncertekről, a rockzenészek életéről, hogy effélét kizárólag első kézből szerzett tapasztalatokból írhat bárki is. Ugyanakkor a Bíró Szabolcs név is felbukkan a regényben, de nem aktív szereplőként, csupán az együttes „nekrológját” papírra vető újságíróként.
 
Hogy honnan lehet ismerős ez az írói trükk? A második világháború utáni irodalom köztudottan az önreflexivitás, a szövegtől való eltávolodás, a szerző halálának irodalma, és Bíró Szabolcs többségében az irónia és az önirónia e mára majdhogynem megszokott elemeit építi be miniatűrjébe. A költői-narrátori én megtöbbszörözésén, és lényegében éppen ezáltali kioltásán kívül ugyanis elszórtan találunk az írás folyamatával kapcsolatos (azaz a szövegre magára reflektáló) kiszólásokat. És maguk a helyzetek is a bulvárhírekből és rockzenészek életrajzaiból oly (valószínűleg túlságosan is) jól ismert szituációk, hogy kizárólag a közhelyesség kreatív felülírásával lehet belőlük olvasmányos történetet összehozni.
 
Márpedig a Csak Van zenekar CD-jével egybecsomagolva megrendelhető Zsírkígyó kifejezetten jó regény, és ha talán nem is tör az irodalom legmagasabb csúcsaira, vitathatatlanul olvastatja magát. De hát, ahogy a rock and rollé, egy „miniatűr rockregény” célja sem lehet más, mint a színtiszta szórakoztatás. Hogy esetleg más dimenziókba is elkalandozik, posztstrukturalista elemzésekből ismert irástechnikai trükkökkel szórakoztat minket, csupán bónusz, akár a digipackok ráadásszámai. Ha fontos a forma és a tartalom találkozása, Bíró Szabolcsnak sikerült eltalálnia az ideális hordozóközeget a kurtácska regényhez. Akár városban utazgatva is olvasgatható, bár ha belekezdtünk, már csak rövidsége miatt sem érdemes letenni – ha egyáltalán bárkinek eszébe juthat ilyen.
 
Galamb Zoltán
Ekultúra
(2011. november 24.)