kedd márc. 28

Sorra élem álmaimat

Filmkritikák, esszék, novellák, kisprózák és regények. És méghozzá milyen regények! Letehetetlen, érdekfeszítő olvasmányok. És mindegyik gerincén ugyanaz a név áll: Bíró Szabolcs (22 éves!). Ki ez a bámulatos kisudvarnoki fiú, akinek a nevét igazából a megasztáros botrányból ismerte meg a fél világ?

A legutolsó találkozásunk alkalmával ezt mondtad: „A Megasztártól nem vagyok annyira oda, egyfajta valóságshow-nak tartom. Persze, mint minden éremnek, ennek is két oldala van, hiszen általa lehetőséget kaptunk, hogy a nagyközönség széles rétege is megismerjen minket, a zenénket. Lehetőségként óriási. Az viszont már kevésbé tetszik, hogy ránk kattant a bulvármédia. És mi nem szeretnénk a bulvármédia celebjei lenni. Persze, pár hét után majd leülnek a hullámok, de kicsit zavar a hirtelen jött ismertség. Fárasztó.” Mintha már ekkor érezted volna, hogy a Csak Van zenekar (Viola Ferenc – gitár, Nagy Péter – billentyűk, Szabó László – basszusgitár, Kovács László – dob) megasztáros karrierje nem lesz hosszú életű…

– Amikor öt évvel ezelőtt megalapítottuk a fiúkkal a zenekarunkat, elsősorban az volt a célunk, hogy örömünket leljük a zenélésben. S ha van rá igény, ezt az örömet – a rockos életérzést – átadjuk a hallgatóinknak. Mindent, amit eddig fontosnak tartottunk, a sutba dobtuk volna azzal, ha elfogadjuk a Megasztár feltételeit, Túlságosan is erős, odamondogatós társaság vagyunk ahhoz, hogy eladjuk a „lelkünket” valamiféle talmi csillogásért, ötpercnyi dicsőségért. Kösz, nem. Ezért aláíratlanul hagytuk ott a szerződést.

Nem vagy csalódott, hiszen már gyerekkorodtól énekelsz? Végre „befuthattatok” volna…

– Tény, hogy már óvodás koromban azt kértem az édesapámtól, bérelje ki nekem a sportcsarnokot. Zenélünk tovább, koncertezünk, tesszük a dolgunkat, mint eddig. Ráadásul most nem is igazán fért volna bele az életembe a tévé, mivel pont egy lakásátalakítás, akadálymentesítés kellős közepén tartunk.

Hoppá! Tartunk?

– Igen, a kedvesemmel, Huszár Ágival. Úgy gondoltuk, több mint egy év együtt járás után itt az ideje, hogy kipróbáljuk, milyen érzés egy fedél alatt élni. Remélem, ha a horkolásomtól eddig nem menekült el, ez után sem fog. Nagyon szeretem őt, megváltoztatta az életemet. Amióta vele vagyok, azóta úgy érzem, mintha mindig sütne felettem a nap. Sorra élem meg mellette az álmaimat.

Ez nagyon romantikusan hangzik. Romantikus alkat vagy?

– Igen, sőt túlzásokba is esem.

Bevallom, kevés emberrel találkoztam, aki mindig ilyen jókedvű, vidám.

– Alapjáraton vagyok vidám, optimista. Vallom, hogy az élet jobbik oldalát kell nézni, s amióta Ágival vagyok, ez még inkább érvényes. Nemegyszer csodálkoznak rajtam társaságban, amikor tolószékes vicceket mesélek. Néha persze rajtam is erőt vesz a rosszkedv, de nem engedem, hogy rám telepedjen.

A legtöbb ember nehezen viseli, ha valamilyen hendikeppel kell együtt élnie...

– Sokan sajnálkoznak rajtam, hogy jaj, szegény, kerekes székben él. Mikor öt évvel ezelőtt megkaptam a széket, az életem sokkal könnyebb lett. Addig a járóbottal korlátozottabban éltem, s ha már két rossz közül kell választani, akkor ez a kisebbik rossz. Tapasztalom persze, hogy az emberek milyen nehezen alkalmazkodnak hozzá. Egyszer voltam egy találkozón, melyet mozgáskorlátozottak részére szerveztek. Maga volt a rémálom. Panaszkodtak, sajnáltatták magukat. Pedig akiben megvan az akarat, szinte teljesen önellátó tud lenni. Én a főzéstől kezdve a házimunkákig mindent megcsinálok – csak az autóba be-ki szálláshoz, illetve a lépcsők „megmászásához” kell segítség. Ráadásul – ha meg kellett küzdenem is érte – Szlovákiában sokfajta támogatást igényelhet egy mozgáskorlátozott. Én emellett írok, cégem van, koncertezem, és ha csak tehetem, útra kelek. Imádom Prágát, a hangulatos kisvendéglőket, a nagy történelmi múltú épületeket.

Utolsó regényed, a Sub Rosa egy csavarokkal megtűzdelt kalandregény a templomos lovagok titkáról – és részben Prágában játszódik…

– A most készülő kisregényemnek is Prága a helyszíne. Viszont a nagyregényem (Non nobis, Domine – „Nem miérettünk, uram”), melyhez az anyagot vagy másfél évig gyűjtöttem, a magyar templomos lovagokról szól. Ez is történelmi regény, és a brünni Masaryk egyetem egyik tanárnője, aki a középkorra szakosodott, lektorálja százoldalanként. Írás közben őrületesen sok dologra kell odafigyelni. Néha az ember olyan apróságokon csúszik el, hogy azt írja: a főhős zsebre vágott valamit, és kiderül, hogy akkor még nem is volt feltalálva a zseb.

Hogyan lehet ennyi történelmi adatot, eseményt észben tartani?

– Rengeteg jegyzetem, cetlim van, szobám minden szegletét elárasztják a füzetek, a papírok. Néha ki sem igazodom köztük. De nem vagyok az az ember, aki minden reggel odaül a gép elé. Rapszodikusan írok, és ha nekifogok, szinte kiesem az időből.

Első könyved, a Naplemente még gimnazista korodban jelent meg, Francis W. Scott álnév alatt.

– Első hat könyvemet Francis W. Scott néven írtam. Majd mikor úgy éreztem, hogy a ponyva világát kinőttem, a gitárosunkkal, Viola Ferivel kitaláltuk, hogy eltesszük láb alól az alteregómat. Beavattuk az újságírókat is, így nekik köszönhetően pontban éjfélkor megjelent minden internetes portálon a hír: Bíró Szabolcs megölte Francis W. Scottot! Napokig a legolvasottabb cikk volt.

Feltűnt, hogy a könyveid rendkívül szépek külsőleg is.

– Az előző könyveim borítójának megtervezésébe még beleszóltam. A Sub Rosa borítóját azonban teljesen Viola Ferkére bíztam – jobban is tettem! Viszont én voltam a saját könyvem szerkesztője, ez ugyanis az egyik hobbim. Így olyan, mint amilyennek megálmodtam – egy darab a lelkemből. Addig szerkesztem, míg nem érzem úgy, hogy tökéletes. Remélem, ha megkezdődik az iskola, azért marad időm erre is. Jelentkeztem ugyanis a Nyugat-magyarországi Egyetemre, történész szakra – és felvettek. Azt hiszem, mostantól jobban be kell majd osztanom az időmet.

Konkrétan mire gondolsz?

– A filmekre. Iszonyatosan sok filmet nézek, DVD-n és neten. Szórakoztatnak és pihentetnek, időnként még írok is róluk. És már megint az írásnál vagyunk! Szörnyű alak vagyok, ugye? – mosolyodik el kedvesen.

Jankovic Nóra,
Új Nő
(2010. szeptember)