hétfő szept. 23

INTERJÚ: “Könyveim megtalálták a célközönségüket” – Bíró Szabolcs

Néhány éve egyfajta reneszánszát élik itthon a történelmi regények, amelyek között az egyik legnagyobb példányszámban fogyó sorozat kétségkívül az Anjouk. A hamarosan megjelenő hatodik kötetről és néhány kulisszatitokról kérdeztem Bíró Szabolcsot.

– Hamarosan megjelenik az Anjouk-sorozat hatodik kötete. Miért éppen ezt a kort választottad, amikor belefogtál a történetbe?

– Eredetileg, valamikor tizenegy évvel ezelőtt, még a magyar templomos lovagokról szerettem volna kalandregényt írni. Eldöntöttem, hogy a rend utolsó másfél-két évtizede lesz a téma, és hamar rájöttem, hogy ez Magyarországon pont egybeesett az Árpád-ház kihalásával, a trónharcok korával, illetve az Anjouk felemelkedésével. Elkezdtem írni, de egy idő után azt vettem észre, hogy maga a történelmi kor és az Anjou-sztori jobban érdekel, mint a templomosok története. Ez a regény lett végül a Non nobis Domine, ami után már nem volt megállás: beleszerettem a 14. századi magyar történelembe, és innen már egyenes út vezetett az Anjouk-sorozathoz.

– Ha a Non nobis Domine első részét, a Kelet oroszlánját vesszük kiindulási pontnak, akkor 2012-ben kezdted a sorozatot, mégis 2019-ben már a hatodik kötetnél tart, ráadásul elképesztően sikeres. Gondoltad volna, hogy ekkora érdeklődés mellett, ennyi kötetet megél?

– Nem akarok álszerény lenni: reméltem, hogy sok olvasót érdekelnek majd ezek a regények, és nagyon örülök, hogy a könyveim megtalálták a célközönségüket. Sosem szerettem az asztalfióknak írni, számomra az igazi siker az, ha az emberek elolvassák és kedvelik a történeteimet.

– Mi jelentette számodra a kiindulási pontot? Hogy áll neki Bíró Szabolcs történelmi regényt írni?

– Először egyfajta hangulat szokott elkapni, ezt akarom átadni az olvasóknak. Ebből épül fel a történet, benne az adott szereplőkkel. És persze rengeteg szakirodalmazás jellemzi egy-egy történelmi regényem megszületését: a régi oklevélfordításoktól a legújabb tanulmányokig elolvasok és feldolgozok, amit csak tudok…

– Az Anjouk az Athenaeum gondozásában jelenik meg, amely kiadó az egyik legnagyobb múlttal rendelkező könyves cég a hazai piacon. Meglepett a sorozat indulásakor, hogy láttak ebben fantáziát?

– Akkoriban kerültem az Athenaeumhoz, amikor Szabó Tibor Benjámin lett a főszerkesztő (azóta ő a kiadó igazgatója), és nagy erőkkel elkezdte kialakítani a jelenlegi arculatot: mindazt, amivé mára az Athenaeum vált. Óriási megtiszteltetés volt az a felkérés, máig hatalmas dolognak érzem, hogy a kiadó szerzője lehetek. Gondolj csak bele, az Anjouk első része előtt éppen magánkiadásban jelent meg a Ragnarök című regényem, és azt hittem, ezt a grandiózus sorozatot is nekem kell majd kiadnom, gondoznom, terjesztenem… Erre jött az Athenaeum, és felkarolt. Éppen, mint egy álomban. Rettenetesen hálás vagyok érte, hogy így történt.

– Korábban más néven is publikáltál, mostanában pedig az Anjouk-sorozat mellett írtál ifjúsági regényt és mesekönyvet is. Ennyi történet van benned?

– Még ennél is több. Csak okosan kell bánni az idővel és az energiákkal. Remélem, megadatik nekem, hogy a legjobb ötleteimet mind meg tudjam írni.

– Az ifjúsági regényedről kérdeznék is: miért pont az Egri csillagokat választottad a történet középpontjának?

– Mosolygok, mert sokan ezt kérdezik, holott én nem az Egri csillagokat, hanem magát Egert választottam: először csak annyit tudtam, hogy regényt szeretnék írni a városról, a történet sokkal később ért meg bennem. Az Egri csillagok akaratlanul is adta magát: Gárdonyit egyfajta példaképnek tekintem, nem lehetett kihagyni ebből a nagy kalandból.

– Rendkívüli humorral és öniróniával kezeled, hogy kerekesszékben élsz, még saját műfajt is kitaláltál, a székirodalmat. Ennyire fontosnak tartod, hogy derűs szemlélettel tekints a világra?

– Másképpen nem lehet. Én nem túlélni, hanem élni akarom az életet: nagykanállal eszem, és közben hatalmasakat nevetek. Ajánlom másoknak is.

– Néhány éve Visegrádon lovaggá ütöttek…

– Egész pontosan 2016 áprilisában: az eredetileg Anjou Károly által 1326-ban alapított Szent György Lovagrend tagja lettem. Máig felfoghatatlannak érzem, óriási jelentőséggel bír számomra. Másfél évvel később írtam meg a Szent György testvérei című regényemet, ami a rend alapításával kezdődik: tulajdonképpen beleépítettem a saját emlékeimet a rítusról, még az avatási esküt is beledolgoztam a szövegbe. És közben alig hittem el, hogy amiről írok, az velem is megtörtént…

– Szerető férj és családapa vagy “civilben”. Az írás mellett mivel töltöd a szabadidőd? Sok közös programot szervezel a fiaddal?

– Mivel itthon dolgozom, a program legtöbbször spontán jön: sokat játszunk, legózunk, vívunk a fakardokkal, együtt hallgatunk zenét, rengeteget olvasunk. Sokszor, amikor írok, Bence fiam bebújik az asztalom alá, hogy az a titkos bázis. A szabadidőmben egyébként nagyon szeretek olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, főzni, és ha jó idő van, kint tekerni a faluban, vagy elutazni ide-oda a családdal. És persze könyvturnézni. Abból sosem elég.

Szénégető Richárd
Duna-Part Programajánló
2019. május 28.