hétfő nov. 12

„Az biztos, hogy különleges barátság a miénk” - Keresztinterjú Bíró Szabolccsal és Benyák Zoltánnal

A mély barátság az a dolog, amikor szinte mindent tudsz a másikról, vagy ha nem, legalábbis a gondolataiba, érzéseibe látsz intuitív módon. A két jó barát író, Bíró Szabolcs és Benyák Zoltán valahogyan együtt modern kori jin és jang, ahol teljességgel igaz, hogy bizonyos tekintetben egymással szemben álló, ám mégis egymást tökéletesre kiegészítő kozmikus erőket testesítenek meg – az irodalom területén legalábbis. Mivel külön-külön mindkettőjükkel beszélgettünk már, nem is egyszer, itt volt az ideje a szó szerinti „keresztkérdéseknek”: mondják el ők maguk, szerintük milyen a másik világa és benne ő!

 

Mindketten más műfajokban kezdtétek írói pályátokat, mint amelyikben most hasítjátok a lapokat, ráadásul ugyanabban az évben jelentek meg az első regényeitek is (2007). Bár akkor még hírből sem ismertétek egymást, mégis rokon köztetek a bűnügyi-krimi-thriller vonulat. Mit tartotok a másik legnagyobb erősségének, esetleges gyengeségének, de leginkább a benne nyiladozó mesterinek abból az időszakból?

 

Bíró Szabolcs: A közös vonások ellenére már akkor volt köztünk egy nagy különbség: Zoli 31 éves, érett gondolkodású ember volt első könyve, a Veszett lelkek városa megjelenésekor, és talán ennek is köszönhető, hogy rögtön a debütálásával egy markáns darabot tudott letenni az asztalra – én 19 éves voltam az elsőnél, és ma már nem szívesen vállalom azt, amit akkor a tőlem telhető legjobbnak hittem. Zolinak azóta inkább csak finomodott a stílusa, bővült az írói eszköztára, de hiába jelent meg anno Jonathan Cross álnéven, a Veszett lelkek városát azóta is jellegzetes, erős Benyák-regénynek tartom. Az ezután következő Kvartett miatt Zolit sokat ekézték, szerintem abszolút méltatlanul: én azt a regényt is nagyon szeretem. Ha ki kell emelnem valamiféle kezdeti gyengeséget, Zolinak inkább olyasmiket kellett megtanulnia azóta, ami az írói lét külsőségeihez tartozik: az előadásmódját, a közönséggel való kommunikációját kellett fejlesztenie. Egyébként ő azóta is azt az utat járja, amelyre tizenegy éve rálépett – nem úgy, mint egy kőkemény cégvezető, hanem úgy, mint egy vagány kalandor, egy bakancsos vándor a kopott bőrkabátjában.

 

Benyák Zoltán: Nekem a Naplemente volt az első könyv, amit Szabolcstól olvastam. Akkoriban Francis W. Scott néven írt. Sokan írtunk álnéven akkoriban, különböző okok miatt, de a piac is szerette a nyugati neveket. A regényben harvardi régészhallgatók keverednek bajba Chilében, és Frank Wilson detektív, meg persze a sidekickje, André nyomozza ki a bűntényt. A Naplemente magában hordozta Szabolcs Leslie L. Lawrence iránti rajongását. Ami abszolút jó kezdet, azt hiszem. Aki jó krimit tud írni, az megtanulja, hogy kell feszültséget kelteni, és aki feszültséget tud kelteni, az megtartja az olvasót a könyv végéig. Amit akkor még nem tudtam, csak később vált világossá, hogy már itt felbukkan a történelemszeretet. Persze akkor még sem én, sem Szabolcs nem tudta, hogy mivé növi ki magát. De én szerettem Szabolcs útkereső időszakát. Ezeket a kezdeti próbálkozásait. Egy hedonista volt (most is az), aki bele kellett kóstoljon több műfajba. :-)

 

Szabi a történelmi regények, Zoli pedig a talán nehezebben műfajosítható reál-szürreál fantasy területén találta meg a saját hangját. Az egyre több olvasót és szakmabelit elérő, kiáltássá hangosodó irodalmi jelenlét mind kontúrosabbá válásának folyamatában melyek voltak szerintetek a másik íróvá érésének legfontosabb mérföldkövei?

 

Benyák Zoltán: Szabolcsnál az első súlyosabb lépés szerintem a Sub Rosa volt. Azt kihozta először saját szakállára, aztán felkarolta az Ulpius, és sikert csinált belőle. Jó a felütése. Ferenczy László antikvárius a templomosok rejtélye után nyomoz. Itt is megvan még a krimi íz, de már jobban eltolódik az egész a történelmi vonal felé. Emlékszem, egyszer a Millenárisban hamburgereztünk Szabolccsal, és a szomszéd asztaltól odaszóltak a lányok, hogy „Szia Szabolcs! Olvastuk a Sub Rosát, tök jó volt.” Hát ennél több bizonyíték ide nem is kell. :-) Aztán a Non nobis, Domine megint mérföldkő volt. Elmaradt a krimi, idősíkot váltottunk. Az tisztán történelmi regény lett. Terjedelmesebb, szerintem Szabolcs is jobban élvezte írni. Az Anjouk-sorozat pedig a legnagyobb fa, amelybe ez idáig belevágta a harci baltát. Már az ötödik kötetnél tart benne.

 

Bíró Szabolcs: Zolinál, mint ahogy az előbb is említettem, rögtön a Veszett lelkek városa egy fontos mérföldkő volt. Mindkettőnknek döcögősen indult az utunk, csak mindkettőnknek másképpen döcögött. Zolinak például a második könyve után évekig nem jelent meg regénye, aztán 2011-ben elkezdtünk közösen dolgozni: előbb egy kisregény-antológiában, a Pokoli szimfóniákban szerepeltünk egy-egy történettel, majd 2012-ben én adhattam ki A háború gyermeke című kisregényét, ez volt az első, ami már Benyák Zoltán név alatt futott. Mégsem ezeket, hanem a 2012 szeptemberében megjelenő Ars Fatalist tartom a következő fontos mérföldkőnek Zoli munkásságában: egyrészt itt indult el a következő három Benyák-regényt gondozó Grafoman Kiadó, és ekkoriban bontakozott ki – vagy érett be – igazán az az alkotó, akit Benyák Zoltánként ismerünk. Ebben az érában jelent meg Az idő bolondjai is, egy újabb mérföldkő, amit máig Zoli egyik legzseniálisabb regényének tartok. Az eddigi utolsó mérföldkő szerintem ott helyezhető el, ahol Zoli az Athenaeum Kiadó szerzője lett: 2016 tavaszán, amikor megjelent A nagy illúzió, és ennek az útnak már egyenes folytatása az idén napvilágot látott Az utolsó emberig.

 

Ha ajtóstul akarok rátok rontani, azt kell mondanom, véleményem szerint Szabinál kevés tudatosabb, következetesebb, koncepciókban és jövőképben vérprofibban gondolkodó író lehet a piacon, virtuozitás, érzelmi látásmód és „színkeverés” tekintetében Zolihoz felérő író pedig talán egy sem. Ha benneteket kérdezlek, milyen mélyen tudjátok a másikba vájni a körmeiteket erények és egyedülállóságok terén?

 

Bíró Szabolcs: Szerintem már az általam eddig elmondottakból leszűrhető, hogy barátság ide vagy oda, én óriási rajongója – azt is megkockáztatom, hogy az egyik legnagyobb szimpatizánsa – vagyok Zoli munkásságának, azóta, hogy annak idején elolvastam az első regényét. Nem akarom túlzásba vinni a dicséretet, egyszerűen csak annyit mondanék, hogy rendkívül egyedi látásmóddal rendelkező, különleges víziókat papírra vető írónak tartom. A magánéletben egyébként az a jó benne, hogy semmiféle allűröket nem vett fel az évek során. Sok alkotó kapcsán reális a veszély, ha közelebbről megismerjük őket, kiderül, hogy egyáltalán nem olyan emberek, amilyennek a műveik alapján képzelnénk őket. Zoli azon kevesek közé tartozik, akikről ezt nem lehet elmondani. Ő nem istenült meg önmagától, és szerintem nem is fog soha.

 

Benyák Zoltán: Én több mindent becsülök Szabolcsban. Egyfelől a szervezői vénáját, amellyel összehozza a közönségtalálkozókat, dedikálásokat. Nélküle én alig találkoznék az olvasóimmal, pedig esküszöm, szeretem ezeket a találkozásokat. Ő pedig van annyira megalomán, hogy nem egy-egy eseményben gondolkozik, hanem könyvturnéban. :-) Tavaly így sikerült együtt végigmennünk az egész országon, Debrecentől Kecskemétig. Hatalmas élmény volt. A másik a képesség, hogy hónapokig, évekig nyomozzon egy-egy történelmi aspektus iránt. Páncélok, korabeli viseletek, gondolkodás, politikai helyzet. Ez mindenképpen elismerésre méltó. Azt, hogy egy olyan sorozat mögött, mint az Anjouk, mennyi utánajárás, kutatómunka van, azt egyedül ő tudja. Mi, akik csak a kész könyvet élvezzük, még csak nem is sejtjük ezt a mögöttes erőfeszítést.

 

Szabi egy rövidebb életre elkötelezte magát az Anjoukkal, regényfolyama meg sem fog állni 15 kötetig. Hogy látod, Zoli, nem veszélyes vállalkozás egy ilyen hosszú távú terv a beskatulyázás, ellaposodás, kiégés szemszögéből?

 

Benyák Zoltán: Nekem ez hihetetlen vállalkozásnak tűnik. Mondjuk én csapongó fajta vagyok, minden regényt más téma köré szervezek, más megközelítéssel. Ő meg összpontosítósabb. De belevágni egy ekkora sorozatba, nekem rémisztő nyomás lenne, amiből szabadulni akarnék. Ő ellenben élvezi ezt, ráadásul tudom, hogy évek óta készült rá. Szerintem már a Non nobis közben ezt az álmát dédelgette, és ezt lehet is érezni a regényeken, szinte adják egymásnak a stafétát. Mindenesetre az Anjou-vonat gőzerővel robog előre. Sok rajongója van, és ha ráviszi az embereket, főleg a fiatalabb korosztályt a történelemszeretetre, akkor az egy második sikere lesz a sorozatnak. Én drukkolok.

 

Zoli világa olyan speciálisan egyedi, hogy nehéz rossz fogást találni rajta. Szabi, szerinted meddig terjeszkedhet egy ilyen univerzum anélkül, hogy ne fenyegesse – szintén – a kiégés, a sematikusság vagy éppen a túlburjánzás veszélye?

 

Bíró Szabolcs: Erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni. Zolit azért nem fenyegeti ilyesmi, mert neki nem műfaja, hanem stílusa van. Nem szorítja magát keretek közé, a legkülönbözőbb témákat járja körül, ide-oda barangol, és mindig a kérdésfelvetéséhez választ közeget, zsánert, nem pedig egy konkrét műfajhoz találja ki a történetet. Óriási az a tér, amit alkotóként bejárhat, és egy ekkora univerzumot képtelenségnek tűnik megunni.

 

Szabi tett már kalandozást a fantasy (Ragnarök) és az ifjúsági irodalom (Elveszett csillagok) területére is, Zoli pedig kikacsintott korábban a történelmi regény zsánerére (A háború gyermeke). Szerintetek mennyi hajlandóság lakozik a másikban írói szempontból komolyabban elhagyni a megszokott komfortzónát? Elképzelhető-e véleményetek szerint mondjuk egy jó kis Bíró-féle filozofikus sci-fi, vagy például egy Benyák-féle romantikus szinglitörténet?

 

Bíró Szabolcs: De hiszen épp ez Zoli erőssége, hogy sosem tudhatod, miről fog szólni és milyen műfajba sorolható majd be a következő regénye. Nyilvánvalóan nem ír akármit, ilyen tekintetben neki is van egy komfortzónája, és bármihez nyúl, annak lesz egy felismerhető Benyák-zamata, de vele kapcsolatban nem merném azt állítani, hogy van olyan téma, amit sosem fog megírni. Persze ha ő írna romantikus szinglitörténetet, abban biztos lenne valami beteg csavar, és egyáltalán nem olyan értelemben lenne romantikus, ahogy azt a többség elképzeli, de hát ettől lenne Benyákos.

 

Benyák Zoltán: Én őszintén remélem, hogy az Anjouk epikus hossza után (vagy közben) megenged magának egy elkalandozást. Én nagyon szeretem a kezdeti időszakát, és általában kedvelem az írókat, akiknél nem tudom, hogy a következő regényük milyen lesz. Így az már önmagában meglepetés. Én azt hiszem, az Anjouk után Szabolcs talál még a magyar történelemben olyan szakaszokat, amelyek érdemesek a regénybe oltásra. Ha pedig esetleg más nemzetek más koraiba akar kalandozni, azt is kíváncsian várom.

 

Közös kiadó, közös turnék, meddig még együtt? Ti most annyira egyek vagytok, hogy néha nehezen értelmezhető egyikőtök a másik nélkül, illetve párosotok energiája és karakterisztikája több, mint puszta matematikai egy meg egy. Örök barátság az univerzum erejével?

 

Bíró Szabolcs: Én azért remélem, hogy ez egy egészséges szimbiózis, és bőven vannak egymástól teljesen független dolgaink. Könyvturnénk például tavaly volt először, akkor a tavaszi és a nyári rendezvényeken léptünk fel közösen, ősszel viszont én külön utakon jártam. Idén a tavaszi-nyári turnét bonyolítottam Zoli nélkül (kivéve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált és az Ünnepi Könyvhetet, mert ezeken együtt dedikáltunk), és most az őszt csináljuk közösen. Jövőre ismét a tavasz és a nyár lesz a közös fellépések időszaka, aztán meglátjuk. Szerintem így egészséges, hogy mindkettőnknek külön útja van, ami időnként párhuzamosan halad vagy épp keresztezi egymást, máskor meg teljesen eltérő irányba kanyarodik, amerre saját világunk, hozzáállásunk, gondolkodásunk és céljaink szerint irányítjuk. Az biztos, hogy különleges barátság a miénk, és nagyon szeretünk együtt turnézni, de arra azért vigyázunk, hogy ne menjünk egymás agyára.

 

Benyák Zoltán: Én őszintén remélem, hogy sok közös fellépésünk, könyv-esténk lesz még. Fantasztikusak ezek az események. Mindemellett vannak külön dolgaink is. Mivel nálam a fantasztikus zsáner érvényesül jobban, hívtak nemrég például az írószövetség sci-fi szakosztályához, hogy meséljek a könyvemről, Szabolcsot meg történelmi eseményekre idézik meg. De jó együtt menni. A tavalyi például felejthetetlen sorozat volt számomra. Most az Athenaeum Kiadó is összeköt minket, ahol mindketten szeretünk lenni, és remélem, ez jó ideig így is marad.

 

Bíró Szabolcs Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa és Benyák Zoltán Az utolsó emberig című könyvének bemutatójára a 18. Győri Könyvszalonon november 16-án (péntek) 14 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén felállított Pódiumszínpadon. A beszélgetőtárs Szilvási Krisztián lesz.

Szilvási Krisztián
Győri Szalon

2018. november 9.