hétfő nov. 20

Interjú Bíró Szabolccsal (2017. október)

Marosi Katalin: Mutatkozz be röviden!

Bíró Szabolcs: 1988-ban születtem a Felvidéken, Dunaszerdahely városában, a Csallóköz szívében, manapság pedig Szlovákia legszebb falujában, a középkori gyökerekkel rendelkező Kisudvarnokban élek a családommal. Első könyvem éppen tíz éve látott napvilágot, azóta sokat és sokfélét írtam, de leginkább a történelmi regény műfaja áll közel hozzám. Életem során számos dolgot kipróbáltam, voltam már újságíró, antikvárius, könyvkiadó, rockénekes és rendezvényszervező is, de az írás volt mindezek közül az egyetlen, ami mellett hosszú távon is kitartottam, és amit bátran merek a hivatásomként emlegetni. A patinás Athenaeum Kiadó szerzője vagyok, ami rendkívüli büszkeséggel tölt el. 2016 tavaszán az eredetileg 1326-ban alapított Szent György Lovagrend tagjává avattak, 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lettem. Mindkét megtisztelő címet az irodalmi munkásságomnak köszönhetem.

M. K: Énekeltél rockzenekarban is. Az itt szerzett élményeidet is tudod hasznosítani a regényeidben?

B. SZ: A történelmi regényekben nyilvánvalóan nem, de egyszer írtam egy kisregényt egy kitalált rockbandáról, abba karikatúra-szerűen, felnagyítva és görbe tükör elé tartva elég sok saját tapasztalatomat beépítettem ebből a világból.

M. K: Nem is olyan régen írtál egy ifjúsági kalandregényt is a sok történelmi regény mellett. Melyik zsáner áll közelebb a szívedhez és miért?

B. SZ: Az említett ifjúsági regény az Elveszett csillagok, amit nagyon szeretek, mert minden perc, amit az írásával tölthettem, színtiszta élvezet volt. Hab a tortán, hogy a közönség is nagyon szereti. Annak a regénynek a titka, hogy szerelemmunka volt, és valójában nagyon személyes, szinte oldalanként tartalmaz valamit belőlem, az életemből, a környezetemből, a megtapasztalásaimból. Persze nem önéletrajzi regény: a személyes kapcsok a cselekmény mögött, a sorok között rejlenek, hiszen elsődleges célom az volt, hogy egy izgalmas, minőségi történetet alkossak. Ennek ellenére íróként a történelmi regény az én igazi műfajom. Ha most megint olyat kéne alkotnom, mint az Elveszett csillagok, akkor szerintem nagy bajban lennék. A történelmi regény zsánerében viszont rengeteg ötletem van még.

M. K: A könyvekben található rövid életrajzi ismertetőben olvashatjuk, hogy magad is felvidéki vagy, a helyszín pedig több regényedben is szerepet kap. Mesélnél nekünk a szülőhelyeddel kapcsolatos élményeidről?

B. SZ: Fontos nekem, hogy itt születhettem, hogy itt lehettem magyarrá. Talán ezért is ilyen erős bennem a szülőföldem, az anyanyelvem iránti kötődés, a nemzetem kultúrájának ápolása iránti igény. A Csallóközt pedig varázslatosnak tartom, habár a múlt évszázad második felében egyesek komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy szétrombolják ezt a tájat. A Csallóköz tulajdonképpen egy hatalmas sziget, melyet a Kis-Duna mellékágai határolnak: a Kis-Duna egykor a Csalló nevet viselte, ezért hívták a térséget a Csalló közének, azaz Csallóköznek, ami Pozsonytól Komáromig terjed. Más nevei is ismeretesek, úgymint Aranykert vagy Kukkónia. A régi magyar legendák szerint itt élt Tündér Ilona, ez a föld tehát valóban varázslatos. Királyaink, mint például Nagy Lajos vagy Hunyadi Mátyás is szerettek ide járni: egy-egy kimerítő pozsonyi tanácskozás után nagy vadászatokra indultak a buján zöldellő Csallóközbe, majd pedig Komáromban pihenték ki magukat. Hosszan tudnék erről mesélni, egyszer talán meg is teszem egy regényben.

M. K: Jelenleg a tizenöt kötetesre tervezett Anjouk c. sorozatot írod. Miért épp az Anjou-kort választottad?

B. SZ: Hosszú történet, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy így kellett lennie. Eredetileg csak a templomos lovagrend magyar ágáról, annak végnapjairól szerettem volna regényt írni. Aztán rájöttem, hogy ez az időszak pont egybeesik az Árpád-ház kihalásával, a trónviszályok korával, illetve az Anjou-ház felemelkedésével. Egy idő után azt tapasztaltam, hogy a magyar történelemnek ez a szakasza jobban érdekel, mint a templomosok története. Így kötöttem ki egyelőre az Anjou-kornál, de remélem, lesz alkalmam további izgalmas történelmi korszakokat is bebarangolni.

M. K: Mit javasolnál azoknak a kezdő íróknak, akik történelmi regényekkel szeretnének foglalkozni? Mi az a módszer, amelyre te magad is „esküszöl”?

B.SZ: A történelmiregény-írásnak két fő szabálya van: ismerd a kort, és tudj regényt írni! Azaz egyrészt rengeteget kell tanulni, olvasni, szakirodalmazni, és a lehető legmélyebben áttanulmányozni az adott korszakot – vallást, viselettörténetet, gasztronómiát, hadviselést és mindent, ami fontos lehet, ami a választott kort jellemezte. Mindez azonban mit sem ér, ha valaki nem tud jól „mesélni”, nem tudja, mitől működik egy prózai mű, egy regényt. Ha ez a kettő megvan, akkor már csak azt kell tudni, miről és miért akarunk írni. Utána kezdődhet a munka.

M. K: Köszönöm az interjút.

Marosi Katalin
Olvass velem! blog
2017. október 15.