hétfő nov. 20

Kortárs írók rovat: Bíró Szabolcs interjú

Egykoron a Historium Kiadó alapításával kezdted. Hosszú utat jártál be azóta, nézzük meg sorban, mik azok a kiadványok, amelyek a székirodalmi kereked nyomában felbukkantak. Mesélj a régi kiadódról és arról, hogyan kerültél végül az Atheaneum Kiadó gondozásába!

A Historium Kiadó alapítása már a látványosabb dolgaim közé tartozott 2011-ben, de valójában az első könyvem még 2007-ben jelent meg: angol álnéven, magánkiadásban, hivatalos terjesztés nélkül, ne is beszéljünk most róla… Az első fél tucat könyvem még így, álnéven és különféle furcsa kiadásokban látott napvilágot, majd 2010-ben jött a váltás, azóta írok a saját nevemen, és azóta igyekszem saját hangot megütni, saját ösvényt kitaposni. A Historium Kiadót azért alapítottam, hogy kiadhassam néhány jó tollú magyar szerző történelmi témájú regényeit és novelláit, de pár könyvem végül nekem is itt indult. A Historium mindig afféle ugródeszka-kiadó volt a szememben: igyekeztem lendületet adni néhány jó tollú szerzőnek, és aki tudott élni a lehetőségekkel, az ma már egészen messzire rugaszkodott innen. Jómagam is így kerültem előbb az Ulpius-ház, majd az Athenaeum Kiadó kötelékébe. Ma már nem foglalkozom könyvkiadással, mert rájöttem, hogy nem nekem találták ki ezt a munkát. A Historium aktív éveire mégis büszkén gondolok vissza: rengeteg tapasztalatot szereztem, sok baráti- és munkakapcsolatot ennek az időszaknak köszönhetek. Az Athenaeum Kiadóba is úgy vezetett az utam, hogy a Historium egyik utolsó könyve, a Ragnarök c. regényem piaci promócióján együtt dolgoztunk a mostani igazgatóval, Szabó Tibor Benjáminnal. Tibor látta, hogy kitartó fanatizmussal gondozom minden könyvemet, és tudta, hogy már készülök az Anjouk-sorozatra, hát meghívott a kiadóba.

A pályám egyik legnagyszerűbb és legfontosabb pillanata volt az Athenaeumhoz kerülni, azelőtt álmodni sem mertem volna ilyen elhivatott és profi kiadói közösségről. És hogy mely könyvek születtek a tollamból az elmúlt tíz évben? Voltak, amiket elhamarkodottan adtam ki, és akadtak, amiket talán nem is kellett volna. Az évtizednyi munkásságomból mintha az elmúlt öt évben kezdett volna benőni a fejem lágya, azóta büszkén vállalok mindent, ami a nevem alatt napvilágot látott: Ragnarök (az erősen megosztó jellege ellenére is), Non nobis Domine, Elveszett csillagok, A sárkány, aki nem akart aludni és persze az Anjouk-sorozat kötetei. Az első saját néven írt könyvemet, a Sub Rosát is szeretem, bár tisztában vagyok a hibáival és a gyerekbetegségeivel – de hát mégis ez volt az első, ami több ezer példányban fogyott, és azért az olvasók java része kedvelte.

Az Anjouk c. sorozatod előzményköteteiben is tegyünk rendet, manapság milyen formátumban találjuk meg a korábbi munkáidat?

Most már szerencsére minden, ami az Anjouk „univerzumába” tartozik, egy helyen, azonos formátumban és minőségben található meg, az Athenaeum Kiadó gondozásában. Az Anjouk jelenleg három részből áll (Liliom és vér; Lángmarta dél; Az utolsó tartományúrig), ezek előzménye a Non nobis Domine, ami most már olyan formátumban van jelen a piacon, amilyenben valamikor majd’ kilenc éve megálmodtam: egyetlen vaskos kötetben, kerek 800 oldalon, keménytáblás borítóval.

Az Anjou-korszakot kutatod. Mesélj nekünk Bátor Attiláról és a három eddig megjelent kötetről! Hogyan fogadta a közönség?

A „kutatás” szóval szeretek csínján bánni, inkább csak tanulmányozom a korszakot, hiszen a valódi kutatók, régészek, történészek szakanyagait, krónika- és oklevélfordításait gyűjtöm, és igyekszem szisztematikusan feldolgozni, hogy aztán az így nyert tudásból építsem fel a sorozat világát és szereplőit. Bátor Attila volt a Non nobis Domine fiktív főszereplője is, ezért tartottam fontosnak, hogy ez az egykori templomos növendék, illetve Anjou Károly első udvari lovagja legyen a sorozat első három kötetének is a(z egyik) főszereplője. Úgy gondoltam, akik már ismerik, talán könnyebben vágnak bele az Anjouk elolvasásába is, meg aztán nekem is könnyebbség volt, hogy már egy „ismerőssel” mehetek neki az új feladat megoldásának. Az első három kötet egy-egy évet ölel fel a Csák Máté halála utáni korszakból, azokból az időkből, amikor Anjou Károly az utolsó nagy országegyesítő hadjáratait vívta, mielőtt végre nekikezdhetett volna az építéshez és a gyarapításhoz, amire mindig is vágyott. Itt csatlakozik hozzá Bátor Attila, aki immár kilenc éve szögre akasztotta a kardját, de a király most ismét hadba hívja. Mivel a kiadóval eleve egy hosszú sorozatot terveztünk, ezért izgultam is rendesen, hogy az olvasók miképp fogadják majd a sorozatot, de hamar megnyugodtam: a kritikai, olvasói visszhangok és az eladási mutatók is egyaránt kiválónak bizonyultak már rögtön az elején, és ahogy sorra megjelennek az újabb és újabb kötetek, szemmel láthatóan egyre több olvasó csatlakozik az elégedett vásárlók köréhez. Ez elmondhatatlanul nagy kincs.

Mikorra várható a folytatás? Mekkorára tervezed a teljes sorozatot?

Az Anjouk negyedik része 2017 októberére várható, Szent György testvérei címen, majd 2018-ban jön az ötödik és a hatodik kötet. A teljes sorozat tizenöt részes lesz, és dramaturgiai szempontból felosztható öt trilógiára is. Ebből egy trilógia készen van (ezt hívom magamban Bátor Attila pokoljárásának), most jön a következő, amelyben már új (fő)szereplők, új problémák jelentkeznek, és amely kötetenként már nem csak egy, hanem három-négy évet fog felölelni. A hatodik kötettel jutunk majd el Anjou Károly haláláig, ezután pedig három trilógiában szeretném elmesélni Nagy Lajos életét, illetve az Anjou-kor alkonyát. Izgalmas feladat, nagy kihívás, éppen ezért nagyon szeretem!

Nemcsak a felnőtt olvasókat, de a legkisebbeket is megcéloztad egy új kötettel. Mesélj nekünk a kis Sárkányfiról! Hogyan született meg?

Két nappal azután, hogy egy rádióinterjúban határozottan kijelentettem, sosem fogok mesekönyvet írni, a két és fél éves fiam felriadt az éjszaka kellős közepén, és vagy egy órán keresztül sírt, bömbölt, mint a sakál. Nem volt sem éhes, sem szomjas, nem jött a foga, nem kellett vécére mennie, azaz totális rejtély volt számunkra, mi baja van, ő pedig csak nem akarta abbahagyni az ordítást. Ekkor, már a kétségbeesés szélén, félkómás fejjel megszólaltam: „Bence! Ismered a sárkány történetét, aki nem akart aludni?” És a fene tudja, honnan, de kijött belőlem egy teljes mese, méghozzá olyan tanulsággal, hogy a végén a fiam odafordult a feleségemhez, közölte vele, hogy már aludni kell, és azon nyomban el is aludt. Én másnap megírtam a mesét, a Manó Könyvek harmadnap elfogadta, és egyből felkértek a folytatás megírására is.

Persze innen még hosszú volt az út, kellett egy kiváló illusztrátor, akit meg is találtunk Korsós Szabina személyében, majd egy bő évvel későbbre, az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra lett kitűzve a megjelenés és a bemutatkozás dátuma.

Így született meg A sárkány, aki nem akart aludni, és szerencsére azóta is csupa jó visszajelzést kapunk róla. Sőt, készült mellé egy foglalkoztató is, Játékos fejtörők Sárkányfival és barátaival címmel, amiből még jobban megismerhető a kis piros egyfejű és barátai világa.

Bemutatnád nekünk a kötet illusztrátorát?

Korsós Szabinának ez az első könyvpiaci munkája, de korántsem egy amatőrről beszélünk. Ő a Szabi’s Creative World oldal üzemeltetője, és eddig is számos gyönyörű munkát tett le az asztalra: letölthető órarendeket, füzetcímkéket, sőt füzeteket készített, és a papír mellett falra, ajtóra, szinte bármilyen felületre csodálatosakat tud alkotni. Tervezett saját betűtípust is, és nemrég egy cég őt kérte fel az irodája falának kidíszítésére. Azt szeretem a munkáiban, hogy a klasszikus elemeket és szabályokat betartva tud friss és menő lenni, és úgy illusztrálni, hogy abba a gyerekek és a felnőttek is egyből beleszeressenek. Például sok mai mesekönyvnél nem szeretem, hogy a rajzoknak nincs háttere (vagy csak pár elnagyolt vonás), és mintha divat lenne furcsa, karikatúra jellegű figurákkal dolgozni.

Szabina ellenben gyönyörű háttereket, sőt kész tereket készít, gyönyörűen dolgozik a színekkel, és a figurái is barátságosak, szerethetőek. Az én mesém például javarészt az éjszakai erdőben játszódik, ami nyilvánvaló kihívást jelentett, de Szabina nagyszerűen megoldotta, hogy egyszerre érzékeljük az éjszakát, és egyszerre maradjunk meg egy vidám mese keretei közt, azaz ne legyen a hangulat komor, sötét. Úgy tudom, a Manó Könyveknél most már több munkája is lesz, és remélem, Sárkányfit is elegen a szívükbe zárják ahhoz, hogy hamarosan a teljes sorozatba is belevághassunk – mivel itt is egy hat-hét kötetes sorozattervről beszélünk, amennyiben az olvasók úgy döntenek, érdekli őket ez a világ. Szabina munkái engem is inspirálnak: olyan jó ötletei és grafikai megoldásai vannak, hogy az ember egyből kedvet kap tőlük a meseírásra.

Ifjúsági regényed is jelent meg idén, erős a kötődésed Egerhez és Gárdonyi Gézához. Mesélnél erről a fiatal olvasóknak szóló regényedről?

Az Elveszett csillagok lett az idei nagy szerelemmunkám, pedig nem számítottam rá, hogy ennyire közel kerül majd a szívemhez. 2013 óta minden évben megfordulok Egerben, és első ottani látogatásom óta éreztem elemi vágyat arra, hogy regényt írjak a városról, a városhoz. Ehhez társult egy eredetileg 2014-ben fogant ígéretem, ugyanis megígértem a Főnix Könyvműhelynek, hogy kapnak tőlem egy egri ifjúsági kalandregényt, csak akkor még nem volt igazán jó ötletem, amiből dolgozhattam volna. Tavaly aztán, az egri nyaralásunkra készülődve, beugrott egy kép, ami köré egy teljes regényötlet született, én pedig szép lassan nekiálltam a kidolgozásnak.

Szándékosan terveztük 2017-re a megjelenést, hiszen idén jubilálok íróként, ezért az idei évre több meglepetést is tartogattam az olvasóknak: a jubileumi könyvturném mellett ilyen volt a mesekönyv és az ifjúsági regény is. A történet főhőse egy tizenhárom éves felvidéki srác, aki Egerben tölti a nyarat a keresztanyjánál, és közben olyan intenzív élményeket nyer, hogy a regény végén egészen más emberként tér haza. A szerelem is megérinti, de a regény központi témája mégis egy elveszett Gárdonyi-kézirat, amit neki és egy cserfes, belevaló lánynak, a szintén Egerben nyaraló Tündének kell megtalálnia. Öt pecsétet kell feltörniük, azaz öt rejtvényt kell megfejteniük ahhoz, hogy eljussanak a céljukhoz. Közben megismerjük a várost, kicsit Gárdonyiról is közelebbi képet kaphatunk. Fontosnak tartottam, hogy a regényben a katonai hagyományőrzést, illetve a történelmi életmód-rekonstrukciót is bemutassam kicsit részletesebben. Mindenhol hangoztatom, hogy ez a könyv „ifjúsági regény, de nem csak fiataloknak”, illetve hogy tizenegytől száztizenegy éves korig ajánlott, és ez nem csupán valami okosnak szánt reklámszöveg: a könyvet eddig nagyon sok felnőtt olvasta, és mindannyian szerették. Az Elveszett csillagokat közel sem csak kiskamaszoknak írtam, bár nyilván ők az elsődleges célközönség.

Az Egri csillagok kötelező olvasmány. Előtte, vagy inkább utána javaslod elolvasni a fiataloknak ezt a kötetet, melyet ilyen nagy lelkesedéssel szőttél tele?

Az Egri csillagok a mai fiatalságnak már könnyen tűnhet nehéz, poros, idejétmúlt olvasmánynak. Úgy érzem, az Elveszett csillagok egyik erénye, hogy Gárdonyi Gézát izgalmas figuraként mutatja be, és a maga modern eszközeivel hozza közelebb a fiatalokhoz az Egri csillagokat: például a főhős is ezt olvassa a nyaralása egy szakaszában, vagy ott van a regény egyik legközkedveltebb karaktere, a Kapitány úr, aki rendre idéz is a könyvből, különféle élethelyzetekben hangoztatva Gárdonyi szavait. Azt mondom tehát, olvassák el előtte, mert szerintem sokan kedvet kaphatnak miatta Gárdonyi mesterművéhez, sőt, talán kicsit más szemmel is nézhetnek majd rá. Ha aztán utána is elolvassák, akkor meg az én regényem tűnhet fel előttük más színben: ez a játék oda-vissza működik.

Milyen távolabbi terveid vannak még?

Számos tervem van, egyelőre az Anjouk- és a Sárkányfi kalandjai-sorozatokon szeretnék sikerrel dolgozni. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Témám van rengeteg, főleg történelmi kötődésű, de semmit nem szeretnék túl hamar beharangozni.

Rendszeresen utazol és népszerűsíted a könyveidet. Milyen állomásokra készülsz a közeljövőben, ahol elérhetnek az olvasóid?

Jelenleg is zajlik a jubileumi „B10” könyvturné, ami márciusban kezdődött, és amelynek a legtöbb állomására a szintén idén jubiláló Benyák Zoltán barátommal utazunk el. A közös állomások zömén már túl vagyunk, de lesz még pár izgalmas helyszín, ahol találkozhatnak velünk az olvasók. Május 26-án a nagykanizsai könyvtárban, május 27-én pedig a pécsi Középkori Egyetem Látogatóközpontban tartjuk meg Korok, világok, hangulatok c. közös előadásunkat.

Június 10-én Budapesten, a 88. Ünnepi Könyvhéten dedikálunk. Zoli nélkül érkezem Bonyhádra, a XVII. Völgységi Könyvfesztiválra, ahol június 17-én lesz az előadásom, de végig kint leszek a háromnapos fesztiválon egy nagy dupla standdal. Július 14-én ismét Zolival, illetve további öt íróbarátunkkal érkezünk Egerbe, itt a vár egyik bástyateraszán tartjuk meg a Gárdonyi-kör 2017 névre keresztelt kerekasztal-beszélgetésünket, majd lesz még egy utolsó előadásom július 25-én, Rozsnyón, a Szent György Lovagrend nyári egyetemén.

Ezzel zárul is a tavaszi-nyári „B10” könyvturné, de pár helyszínen azért ősszel is megfordulok majd. Akit érdekelnek az előadásaim, legkönnyebben a www.biroszabolcs.eu/esemenyek oldalon tudja figyelemmel követni, hogy mikor merre járok.

Egyébként nagyon szeretek utazni, és az olvasóimmal való aktív kapcsolattartást is rendkívül fontosnak tartom. Aki pedig szeretné látni, milyen szellemiségben, hangulatban telnek ezek az utazások, az írja be a YouTube keresőjébe, hogy „Székirodalom vlog”, és szórakozzon jól!

Köszönöm a válaszokat!

Pusztai Andrea
Libellus Magazin
2017. május 19.