hétfő nov. 20

Eger, Gárdonyi, titokfejtő regény (interjú)

Öt pecsét feltörésével jut a két magyar gyerek a rejtélyes Gárdonyi-kézirathoz. Elszántan és furfangosan keresik az értéket... Ez a cselekménye Bíró Szabolcs új regényének, az Elveszett csillagok – Egy kalandos egri nyár című műnek. A szerzőnek, a Szent György Lovagrend tagjának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

Bíró úr, az Ön alkotása regény a regényről. Miért kell tisztelegnünk a Szabó Dezső által még "germán írónak" minősített nagy magyar író, Gárdonyi Géza csodálatos művészi teljesítménye előtt?

Gárdonyi, bár pályája első felében nem tudott igazán jelentős műveket felmutatni, Egerbe költözve mintegy megtáltosodott: végül ő lett az a magyar író, aki szó szerint megelőzte a korát, aki elsőként írt modernnek tekinthető történelmi regényt, és aki olyan gondolatokat, ötleteket, intelmeket vetett papírra titkos naplójában, melyek még mindig örökbecsűeknek mondhatók, és amelyeket számos mai író is megszívlelhetne. Nem véletlenül olvasható az Elveszett csillagok elején az ajánlás: „Gárdonyi Géza, az örök példakép emlékére, aki halála után 95 évvel még mindig köztünk, sőt előttünk jár, és aki ragyogó lámpásként világítja be az utat minden ma élő magyar író számára…” Ugyanakkor könyvem nem egyedül Gárdonyi, hanem hangsúlyosan Gárdonyi és Eger előtt közösen tiszteleg.

Maga Gárdonyi is szépirodalomra: Tinódi Sebestyén Summájára alapozta társadalomformáló regényét. Miért fontos az írók nemzedékek feletti kézforgása a XXI. században is?

Számomra mindig is fontos volt a múlt ismerete és a nagy elődök tisztelete: hiszem, hogy a semmire nem lehet építeni, és mivel Gárdonyit régóta egyik mesteremként tisztelem, ezért is tartottam fontosnak, hogy egy modern, a mai fiatalságnak szóló kalandregényben is hangsúlyozzam, mekkora alkotóról van szó, akinek a művei, gondolatai fölött még korántsem járt el az idő. Ugyanakkor az író alakja szinte elválaszthatatlanná vált Egertől: számomra egyértelmű volt, hogy ha a városról írok, akkor Gárdonyiról is írnom kell.

Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Magának Egernek fordulatos a kultúrája: maga Balassi is négy évig lovas parancsnok volt ott, majd 90 évig oszmán uralom alatt sínylődött a város, évszázadokkal később egy központi Lenin-szoborhoz is legendát tapasztottak. Műve miként segíti e hős város kulturális újra-fölfedezését?

Jómagam 2013-ban jártam először Egerben, azóta pedig minden egyes évben visszatérek a városba legalább egy-két napra, de ha lehet, hosszabb időre. Valami vonz benne, mintha külön személyisége lenne, aki magával ragad, hívogat. Ami azonban igazán különleges, hogy Eger annyiszor mutatja másik arcát, ahányszor csak odautazom: tulajdonképpen én magam is évről évre újra-felfedezem ezt a csodás helyet. És mivel rám jellemző a szinte naivitásba hajló, őszinte rajongás és rácsodálkozás, ezért egyértelmű volt, hogy az itt játszódó regényemnek ifjúságinak kell lennie, főszerepben egy tizenhárom éves fiúval, akitől még nem idegen, hogy olyan naiv romantikával rajongjon Egerért, ahogy én is teszem. Az Elveszett csillagok célja egyébként nem Eger újra-felfedezése volt, egyszerűen csak a főhajtás vezérelt: 2013 óta ugyanis nem csak az motoszkált bennem, hogy újból és újból vissza kell térnem ide, hanem az is, hogy muszáj lesz regényt írnom a városról, jobban mondva a városhoz. Nem tudom, egy egrinek tudok-e újat mondani a könyvemmel, abban viszont nagyon reménykedem, hogy a főszereplők kalandjait olvasva az egri lakosok is remekül szórakoznak majd. Ami még a felfedezést illeti: bízom benne, hogy a Kárpát-medence egyéb területein élő olvasóim (legyenek akár gyerekek, akár felnőttek) kedvet kapnak egy egri utazáshoz az Elveszett csillagokat olvasva.

Molnár Pál
www.preshaz.eu

2017. április 11.