szerda ápr. 26

Mi a boldog és elégedett élet titka? – Interjú Bíró Szabolcs kerekes székes íróval

Bíró Szabolcs az az ember, akinek életéből mindig tudok motivációt meríteni, ha az álmok megvalósításáról van szó. Még gimnáziumban ismertem meg, már akkor is nagy álmodozó volt, aki az iskolapadból mára sikeres íróvá, hobbizenésszé, művelődésszervezővé nőtte ki magát. Ma már szerető férj és büszke édesapa, egyik legnagyobb álma a Csallóközi Várispánság felépítése. Kamaszkora óta kerekes székben él, ám határokat nem igazán ismer. Elmondása szerint boldog és elégedett. Az álmok megvalósításáról beszélgettünk.

Emlékszem, gimiben még arról álmodtál, hogy író és rockzenész leszel.


Érett gondolkodású kamaszként valóban ez volt az első két nagy álmom, de amióta az eszemet tudom, nagy álmodozó voltam. A rockénekessé válás regionális szinten megtörtént, de ez később abszolút hobbivá vált számomra, és az évek előrehaladtával egyre kevésbé éreztem, hogy az énekesi pályán fogom learatni életem nagy babérjait. Az írás azonban épp fordítva, hobbiból élethivatássá nőtte ki magát.

Mit éreztél, mikor az első nagy halom frissen nyomtatott könyved megérkezett a szobádba?

Sokkot kaptam. Szédültem, hányingerem volt, és fejhangon visítottam, mint valami elmebajos. Mindössze 250 példányról volt szó, ami soha nem jutott el egyetlen bolt vagy webshop kínálatába sem, úgy kellett kézből árusítani boldog-boldogtalannak. Egyre csak azt mondogattam magamban, hogy „író lettem, író lettem”, és alig hittem el, hogy tényleg az én könyveim vannak ott a dobozokban. Fél évvel később jelent meg a második regényem, amit ugyanakkora izgalommal vártam, de az a nagy élmény teljesen elmaradt, amiért csalódott is voltam. Később rájöttem, hogy ez valószínűleg egy egyszeri és megismételhetetlen dolog, amit soha többé nem fogok érezni egy-egy új könyvem megjelenésekor. Hat évvel később aztán ismét rám talált ez az intenzív érzés, de még az elsőnél is jóval erősebben: amikor először pillantottam meg a fiam, ahogy meleg pelenkák, törülközők közé bugyolálva kitolták a szülészetről. Azóta csak nevetek, ha valaki úgy nyilatkozik a könyveiről, hogy azok pont olyanok, mintha a gyerekei lennének. Ez marhaság, és jobbára olyan emberek mondják, akiknek fogalmuk sincs az apaságról. Nekem például még most is könnybe lábad a szemem, ahogy felidézem az élményt, amikor a szemébe néztem annak a pici, törékeny életcsomagnak. Ezt semmilyen könyv megjelenése nem tudja pótolni. Nem pótolhatja.

L. L. Lawrence könyvei inspiráltak leginkább, és így született meg Francis W. Scott. Ezen a néven kezdtél el írni. Aztán Francis W. Scott eltűnt. Mi történt? Lejárt egy álom szavatossága?

Épp ellenkezőleg, az álom kőkemény valósággá nőtte ki magát, és nem lehetett tovább félvállról venni. Eljött az ideje, hogy a magam és környezetem szórakoztatása helyett valami többre vállalkozzam.

...és így született meg Bíró Szabolcs a könyvborítón is.

Időközben felnőttem. Köze volt ehhez Umberto Ecónak és több kamaszkor végi felismerésnek, de az akkori barátnőmnek is, aki nyolc évvel volt nálam idősebb, és velem szemben, aki mindig is szórakoztató irodalmat olvastam, komoly klasszikus műveltséggel rendelkezett. Ő ma már a feleségem, és mindig hálás leszek neki, hogy nem rejtette véka alá az őszinte véleményét a korai könyveimről, még a kapcsolatunk hajnalán sem, amikor pedig a párok általában csak hízelegni szoktak egymásnak. Sőt, mindmáig őszintén elmondja, ha valamelyik szövegemet gyengébbnek érzi, és azt is, hogy miért, vagy hogy mit kellene máshogy. Azt hiszem, kevés írónak van olyan nagyszerű múzsája, mint nekem.

Kívülről nézve úgy láttam, valóságos mese épül fel körülötted: Ági szinte varázsütésre került az életedbe, majd jött a kisfiatok. Egy újabb valóra vált álom. Hogyan élted meg?

Mozgássérültként, kerekes székben élő emberként elég hamar megtanultam, hogy az álom komoly mennyiségű befektetett munka nélkül örökre csak álom marad. Nekem olyan dolgokért is meg kellett küzdenem, amelyek más, fizikailag egészséges emberek számára maguktól értetődőek. Így aztán egy idő után az álmaimat már nem is álmoknak, hanem céloknak kezdtem hívni, és sorban megküzdöttem mindenért, amit el akartam érni. Tündérmesének tűnhet, de megküzdöttem – mindketten megküzdöttünk – az egészséges párkapcsolatunkért, a házasságunkért. Bence pedig tényleg egy valóra vált álom, de aki azt hiszi, a szülői lét működhet küzdelem nélkül, az óriásit téved. És hogy miképp élem meg mindezt? Boldog vagyok, és elégedett.

Íróként mi volt a fordulópont?

2011-ben létrehoztam saját kiadómat, egyrészt hogy saját történelmi témájú könyveimet gondozhassam, másrészt hogy felkutassak még néhány jó tollú amatőr írót, és megjelenési lehetőséget biztosítsak számukra. Sub Rosa című regényem megjelenése után egy hónappal megkeresett az egyik nagy könyvkiadó vezetője, hogy tetszik neki a regény, és szívesen gondozná. Elképesztő érzés volt, nagyon örültem, napokig alig tudtam aludni. A könyv valóban megjelent több ezer példányban, óriási reklámmal, és ma már az ötezredik eladott példányon is túl jár, amit sosem gondoltam volna épp erről a regényemről.

A zenével kapcsolatos álmaidról teljesen lemondtál?

Részben, de ez abszolút döntés kérdése volt részemről. Ha végül nem az írást választom fő foglalkozásomnak, hanem a zenébe fektetek bele ugyanennyi energiát, időt, pénzt és munkát, akkor szerintem ebben az ágazatban is megvalósítottam volna az igazán nagyra törő álmaimat. A kettőt együtt viszont csak egy bizonyos határig lehetett csinálni, és sajnos eljött az a pont, ahol választanom kellett a kettő közül. Maximalista, perfekcionalista emberként hazugságnak érzem, ha valamivel nem százhúsz százalékos beleéléssel, alapossággal foglalkozom.

Szintén meseszerű az, amit a történelemmel művelsz. Olyan kort hozol el a 21. századba, amit élmény átélni a rendezvényeiden. Mit kell róluk tudni, illetve a bandériumról?

Régóta a középkor szerelmese, megszállottja vagyok. Miután évekig írtam róla, majd rendezvényeket szerveztem köré, végül legjobb barátom, Gerő Péter segítségével és néhány igazán lelkes, jóravaló ember bevonásával megalapítottuk a Csallóközi Anjou Károly Bandériumot. Ez egy egészen fiatal hadi hagyományőrző és életmód-rekonstrukciós csapat, mely Anjou Károly korát, a 14. század első felét igyekszik feleleveníteni mindenféle módon. Mindenki nagyon komolyan veszi a bandériumban betöltött szerepét, igyekszünk nagyon autentikusak lenni, és például a tőr- vagy hosszúkard-vívást is korabeli kódexekből tanulják a tagjaink, nálunk szóba sem jöhet az úgynevezett „filmes vívás”, a pörgés-forgás, ugrálás, az irreális, nevetséges koreográfiák. Azt hiszem, jó úton haladunk, és ez a csapat nekem is nagyon sokat ad – magánemberként is, és íróként is, hiszen a megtapasztalás nagyban megkönnyíti a munkámat.

Félve kérdezem meg: otthon is páncélban feszítesz?

Még az edzéseken, fellépéseken sem feszítek páncélban, hiszen nemesembert jelenítek meg, a bandérium ispánját, aki nem harcol, csak a szálakat mozgatja. De értem a kérdést, és az a helyzet, hogy éppen most is vászongatya, vászoning van rajtam. A hétköznapokban is szeretek és igyekszem visszanyúlni a tradicionális dolgokhoz.

Októberben újabb könyved jelenik meg...

Igen, a boltokba kerül az Anjouk című sorozatom második része, a Lángmarta dél. Az első rész Liliom és vér címmel idén tavasszal jelent meg, és már az első három-négy hónapban szép sikereket ért el, az olvasók láthatóan szeretik. Ennek már csak azért is örülök, mert az Anjouk egy tizenöt részesre tervezett sorozat, sok múlik azon, hogy az olvasók miképp viszonyulnak az első kötetekhez.

Mi volt a valaha remélt legnagyobb álmod, amiről nem hitted, hogy valóra válhat?

Nem nagyon volt ilyen. Ha megálmodtam valamit, azt igyekeztem mihamarabb céllá konvertálni, és onnantól kezdve különféle eszközökkel, vérrel-verítékkel, akár hosszú éveken keresztül ezért a konkrét célért dolgozni. Van, amit már elértem, és akad, amiért jelenleg is dolgozom.

Mi a következő nagy álom?

Jelenleg kettő olyat tudok mondani, ami egyelőre az „álom” kategóriába tartozik. Az egyik a Csallóközi Várispánság felépítése és sikeres működtetése. A másik talán furán hangozhat, de szeretnék egyszer egyedül eltölteni egy órát Gárdonyi Géza egri dolgozószobájában, az asztalánál, és ott leírni pár oldalt valamelyik történelmi regényembe.

Mikor fogod azt érezni, hogy minden álmod valóra váltottad?

Attól tartok, hogy soha. De ha a legfontosabbakat valóra váltom, akkor már elégedett lehetek.

Puha Andrea
Vous magazin
2015. szeptember 26.