szombat febr. 25

Nincs ennél "trónok harcább Trónok harca"

Legújabb könyvét egy igencsak patinás magyar kiadó adta ki idén tavasszal. A dunaszerdahelyi író nagyot akar gurítani, olyannyira, hogy Anjouk című regénye alapján már készül egy forgatókönyv, így akár filmsorozat is lehet belőle. Bíró Szabolccsal beszélgettünk.

Milyen érzés volt kézbe venni a legújabb regényedet?


Felemelő és megnyugtató. A megjelenés utáni héten kaptam kézhez a könyvet, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy az olvasók előbb találkozhattak vele a boltokban, mint én magam. Rendkívül izgatottan vártam, hogy meghozza őket a postás, olyan lassan még nem teltek napjaim.

Szép, vaskos, keményborítós kötet.

Így van, az egész sorozat ilyen lesz. Tizenöt részesre tervezem, és ha tartom az évi két kötet megírását, még akkor is hét-nyolc év, mire befejezem. Mivel ez egy rendkívül hosszú sorozat, ezért az Athenaeum Kiadóval abban egyeztünk meg, hogy egy igazi strapabíró, de közben szép küllemet kölcsönzünk a köteteknek.

A regényfolyam az Anjou-korban játszódik, tehát majdnem az egész 14. századot “kimeríted”. Miért éppen ezt a kort választottad?


Ha végignézzük Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodását, egy stabil ország képe rajzolódik ki előttünk. Bár jött pestisjárvány, jött sáskajárás, de a magyar történelemnek kulturálisan és gazdaságilag sem nagyon volt még egy ilyen irgalmatlanul erősen fejlődő évszázada, sem előtte, se utána. Aztán Nagy Lajos halála után az egész társadalom vagy száz évvel korábbra pottyant vissza, Anjou Máriának és anyjának valami egészen pokoli időket kellett megélnie a kor végén, és ebből kifolyólag is nagyon izgalmas és fordulatos volt a 14. század, az elejétől a végéig.

Mit jelent most a történelmi regény a magyar irodalomban?

Manapság erősen reneszánszát éli a magyar történelmi próza. 2011-ben, amikor kiadót alapítottam, az mocorgott bennem, hogy egyszerűen nem normális az a helyzet, hogy fél kezemen meg tudom számolni, mennyien írnak történelmi regényeket, és mennyire kevés témát érintenek – ahhoz képest, mennyi elképesztően izgalmas, feldolgozásra váró témája van a magyar történelemnek.

Ez a felismerés adta a kezdő lökést ahhoz, hogy történelmi regényt írj?

Akkor már három éve írtam az első történelmi regényemet, így nem is magamra gondoltam, amikor ez a probléma megfogalmazódott bennem. Inkább az volt a célom, hogy minél több tehetséges fiatal írót karoljak fel, és ez sikerült is. Durván negyven írótól jelentettem meg novellát, és volt olyan írótársam, akit én fedeztem fel, és a Historium Kiadó indította el őt a felívelő pályáján, ahogy volt olyan is, akinek itt indult újra a regényírói pályája. Röviden összefoglalva több írónak is ugródeszkát jelentett a Historium Kiadó. Időközben az is kiderült, hogy egy új hullámnak a kellős közepébe csöppentünk bele, meglepően sok, komolynak számító kiadó kezdett el történelmi témájú könyveket megjelentetni fiatal szerzőktől. Az biztosan kijelenthető, hogy a magyar olvasókban már régóta élhetett az igény a történelmi regények iránt.

Szakirodalmat olvasni nem a legszórakoztatóbb dolog, és sokan inkább regényekből, filmekből szeretnek tájékozódni, főként a történelem terén. Elég csak felhozni példaként Franciaországot, ahol nem is olyan régen a kulturális minisztériumban úgy döntöttek, hogy az egész francia történelmet képregényekben dolgozzák fel. Ha így lehet a fiatalok érdeklődését felkelteni, akkor így lehet. A műfaj néha túl száraz, és a gyerekeknek impulzusok kellenek az érdeklődésük felkeltéséhez. Itt jön képbe a film, a képregény, vagy a történelmi regény.

A magyar irodalom klasszikusai, az Egri csillagok vagy a Jókai-regények egy egészen más közegnek szólnak, és manapság ezek már nem olyan kelendőek a fiatalok körében. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, már a mai öregek sem olvassák a régi könyveket, ezek szerintem inkább emlékként élnek bennük. A szocializmusban pedig kifejezetten a gyerekirodalom szintjére száműzték a történelmet, csak ritkán jelenhettek meg komoly művek. Úgy látom, hogy az utóbbi években szakadt át a gát, és ömlik a sok történelmi témájú, már a felnőtt közönségnek is szóló iromány. Ezzel együtt viszont nagyon okosnak és nagyon ügyesnek kell lenni, mert szerintem az elkövetkező évtized arról fog szólni, hogy kiderül, a most tömegesen megjelenő szerzők közül kik lesznek képesek fennmaradni komoly történelmiregény-íróként.

Talán ezért is van az, hogy én is mindent félretettem, és szinte őrült módjára tanulmányozom a választott korszakomat, illetve teljes erőbedobással írok. Nem titkolt célom, hogy meg akarok kapaszkodni, és olyan regényeket akarok letenni az asztalra, melyek tudományos szempontból is megállhatják a helyüket. A legfontosabb pedig az, hogy emellett a történelemben nem jártas olvasó is el tudjon merülni a könyveimben, találja meg bennük a kalandot, vagy amit épp keres, tehát fontos, hogy a hitelesség mellett maga a sztori is jó legyen.

A 2012-ben megjelent Non nobis, Domine című kétkötetes minisorozatot négy évig írtad. Hogy fogadták az olvasók és a kritika?

Szakmai hírnevemet köszönhetem a Non nobis, Domine két kötetének, a Kelet oroszlánjának és Az utolsó vörös barátnak. És ahhoz képest, hogy az azóta már elsorvadt Ulpius-ház Könyvkiadó akkor már egyáltalán nem reklámozta a második részt – valószínűleg minden maradék pénzüket az épp akkor megjelenő A szürke ötven árnyalatának promójára költötték – elég szépen fogyott. Azt mondhatom, hogy egy nagyjából kétezer, jobbára hagyományőrzőnek számító olvasóból álló keménymagot sikerült megnyernem, akik minden új kiadványomat várják.

Az Ulpius-ház 2015-ben bedőlt, te viszont már egy évvel korábban otthagytad őket. Miért távoztál?


Érdekes légkör uralkodott arrafelé. Én két teljes évig képtelen voltam elérni a kiadó vezetőjét. Valami miatt még telefonon sem tudtam vele szót váltani. A könyveimnek nem volt szerkesztője – ami tulajdonképpen a legalapvetőbb dolog a könyvszakmában –, így írásaim átfésülését nekem kellett bebiztosítani, mellesleg időt sem hagytak rá, hogy ez megtörténhessen. Így nem lehet könyvet csinálni. 2013-ban már láttam, hogy az egésznek nem lesz jó vége. Persze volt egy-két személy a kiadóban, akikkel meg tudtam vitatni mindent, és mindig őszintén válaszoltak, de nem jól mentek ott a dolgok, és alig egy évig tartott, amíg abban a közegben jól éreztem magam.

Az Anjouk előtti könyvedet még saját kiadód, a Historium adta ki, az Anjouk tizenöt részes gigasorozata pedig már a magyarországi szinten rendkívül komoly Athenaeum Kiadónál jelenik meg. Ők kerestek meg, vagy te jelentkeztél náluk?

Már belekezdtem az Anjouk írásának előkészületeibe, amikor az Athenaeum Kiadó megkeresett. A főszerkesztővel, Szabó Tibor Benjáminnal a Ragnarök megjelenése óta ápolok nagyon egészséges, aktív munkakapcsolatot, és ő szólított meg, hogy mit szólnék, ha az Anjoukat az a kiadó gondozná, amely egykor Jókai Mór vagy Krúdy Gyula könyveit adta ki. Álmaimban sem számítottam arra, hogy egy ilyen neves kiadó nagyon komolyan számol velem, és beteljesíti régi vágyamat: főállású regényíró lehetek.

Egy történelmi regényből a csatajelenetek, az autentikus ábrázolás és a dráma mellől nem hiányozhat a szerelmi szál sem. Mennyire lesz romantikus az Anjouk?

Természetesen a szerelmi szál nem hiányozhat, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint azokban a hollywoodi filmekben, ahol mindig ott csúcsosodik ki a szerelem, amikor ketten egymásra találnak. Az Anjouk nem ilyen. Már csak azért sem, mert erősen ragaszkodtam a tényekhez és a kor történéseihez. Az Anjouk tartalmaz romantikát, de azokban a fejezetekben nem az a csattanó, hogy két ember rájön, szeretik egymást, hanem a szerelmet a maga valóságában igyekszem ábrázolni. Azt a szerelmet, amikor valaki már vagy húsz éve hűségesen ragaszkodik a másikhoz, vagy épp azt, amit egy dinasztikus érdekektől „fűtött” kényszerházasságban lehet megélni. A tizenöt kötetes regényfolyamban egyébként a háború, az intrika, a történelem és a szerelem száz és száz formáját fogom megjeleníteni. Talán elég lesz rá az a párezer oldal…

Említetted, hogy főállású regényíró lettél. Régóta írsz, a Csak Van zenekarban énekeltél, könyveket adtál ki a Historium Kiadóval, szóval hosszú utat jártál be, és még mindig csak huszonéves vagy. Mondhatjuk, hogy eljutottál egy vízválasztóhoz, és az Anjoukkal akarsz nagyot alkotni?

Mondhatjuk, de ez még egyáltalán nem gól. Most állok egy olyan lehetőség előtt, ahova a magyar írók többsége talán el sem jut – még én sem vagyok ott, de szeretnék odáig eljutni. Most kell a legkeményebben dolgoznom, és kifejezetten azt érzem, most fog kiderülni, hogy lehetek-e valaha sikerszerző. Ez most nem egy lehetőség, hanem a lehetőség.

Korábbi tevékenységeim, legyen szó a zenei vagy a kiadói pályafutásomról, kifejezetten hasznosak voltak az életemben, és mindkettő egy kerek egész, igazából nincs hiányérzetem. Az igaz, hogy a zenét egy kicsit nehezebb volt elengedni, de úgy érzem, kihoztam belőle, amit ki lehetett. A Historium Kiadó nem ad ki több könyvet, de a rendezvényszervezéssel nem hagyok fel.

Abban hiszek, hogy csak akkor lehet teljes erőbedobással kreatív alkotómunkát végezni, ha minden időmet és energiámat abba fektetem. Egyáltalán nem mellesleg pedig egy normális családapa szeretnék maradni, akinek nem kell százfelé szakadnia, és elég időt tud szakítani a gyermekére is. Nem lettem buddhista, de az utóbbi időben rájöttem, hogy abnormális tempót diktál a mai kor, és muszáj behúzni egy kicsit a féket. A regényírás, a család, a könyvturnék, és a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző csoport – amellyel augusztusban tartjuk első önálló rendezvényünket – teljes mértékben kitöltik a mindennapjaimat, és ha ebbe a beosztásba még beleerőszakolnék valamit, az a család vagy az írói munka rovására menne.

Ha már a nagy dobásnál tartunk… Úgy hírlik, hogy az Anjoukból forgatókönyv készül. Igaz ez?


Fonyódi Tibor, tapasztalt író és forgatókönyvíró barátom készíti, és még az is elképzelhető, hogy valamikor a jövőben filmsorozat készül a művemből. Nem akarom naivan azt hinni, hogy az Anjoukból lesz a magyar Trónok harca, de a kiindulási pont, az alapötlet pontosan az, hogy egy Trónok harca-szerű történelmi sorozat szülessen. Koppintásról amúgy szó sincs, mert igazából az Anjou-kor eleje konkrétan a magyar trónok harca, azt is mondhatnám, hogy nincs annál „trónok harcább Trónok harca”, ami abban az időben játszódott. A forgatókönyv elvileg már készül…

És filmsorozat is lesz belőle?

Azt majd az idő eldönti. Őszintén szólva, ha az unokáimnak azt mesélhetem majd, hogy egy regényemet egyszer majdnem megfilmesítették, én már akkor is boldog és elégedett leszek. Ha még mindez meg is valósulna, az pedig maga lenne a csoda.

Barak Dávid
Paraméter
2015. április 15.