szerda okt. 18

Interjú Bíró Szabolccsal a Liliom és vér kapcsán

Bíró Szabolcs Anjouk I. – Liliom és vér című legújabb kötete, várva várt történelmi regényfolyamának első darabja tavasszal jelenik meg az Athenaeum Kiadónál. A szerzőt a könyv szerkesztője, Peiker Éva kérdezte az írás kulisszatitkairól, régmúltról és közeljövőről, és még sok minden másról.

Áprilisban megjelenő Liliom és vér című regényed egy 10–15 kötetből álló sorozat, az Anjouk kezdő darabja. Ismert, elismert szerző vagy. Mire számíthatnak régi olvasóid, illetve hogy mutatnád be művedet azoknak, akik először találkoznak „veled”?

Akik már évek óta követik a munkásságomat, azoknak elég, ha csak annyit mondok: ez most olyasmi lesz, mint amilyen a Non nobis, Domine volt, csak annál is sokkal jobb, hosszabb és történelmileg még hitelesebb. Aki eddig nem olvasta a könyveimet, az épp a legjobbkor érkezett: a Liliom és vér az első lépés egy évek óta dédelgetett, nagy-nagy álmom beteljesítése felé. Esztendők óta tanulmányozom a XIV. századot, az Anjou-kort, és merem állítani, ennyire magabiztosan és pontosan eddig még soha nem írtam. Új regényem lapjain olyan nagy kalandra hívom az olvasót, amekkorára eddig még magam sem indultam el. Csatákban, várostromoknál, lakomacsarnokokban és tróntermekben, lovagi tornák helyszínein és kézműves műhelyek mélyén, uralkodói magasságokban és jobbágyfalvak felázott földjének mocskában teszünk majd látogatást. Megízlelünk egy régmúlt kort, magunkba szívjuk delejes szagát, és nem csupán dicső pillanataira, hanem sötét részleteire is rányitjuk majd a szemünket. Aki velem tart, azt végigvezetem csaknem a teljes Anjou-koron, a XIV. századi magyar történelmen – előbb Anjou Károly, majd Nagy Lajos, végül pedig Anjou Mária uralkodásának évein. Az olvasók legalább tíz fordulatos, izgalmas, a történelmi hitelességre maximálisan törekvő regényen keresztül ismerhetik meg a lovagkirályok és udvari lovagok vérben fürdő aranykorát, miközben a társadalmi ranglétra legkülönbözőbb szintjeiről érkező szereplők sorsa bontakozik ki a lapokon.

A Liliom és vér történelmi regény, melynek írását alapos kutatómunka előzte meg. Érezhető, hogy számodra rendkívül fontos volt a hitelesség, hogy hű maradj a korhoz, az igazsághoz. Mi a fikció és a valóság aránya a kötetben?

Nehéz lenne ezt százalékra belőni. A háttér természetesen olyannyira hiteles, amennyire csak lehet, emellett a politikai és hadi eseményeket is igyekeztem a lehető legpontosabban, legautentikusabban megírni. Csakhogy amikor például egy várostromról öt forrás említ összesen három mondatot, a többi pedig meg sem emlékezik róla, nekem azonban részletesen be kéne mutatnom, akkor nem tehetek mást, marad a fantázia, illetve a spekuláció, hogy az ismert adatok fényében vajon hogy is nézhetett ki az egész. Hasonló a helyzet a szereplőkkel is. Van köztük jó pár kitalált figura (mint például a Bátor család tagjai és mindenki az ő birtokukon), ugyanakkor a történelmi alakok – Anjou Károly, Erzsébet királyné, Lackfi István, Nekcsei Demeter, Zách Felicián – is fiktívnek tekinthetők a megnyilvánulásaikban. Hiszen ahhoz, hogy életre keljenek és teljes jogú szereplői legyenek a regénynek, nem kevés írói fantázia szükségeltetik. De hát ezért is hívják ezt a műfajt történelmi regénynek: az író, még ha bizonyos keretek között is, de azért bőven élvezheti az alkotói szabadságot. Előfordult már, hogy úgy dedikáltam valakinek egy történelmi regényemet: „Jó szórakozást kívánok a Bíró Szabolcs-féle időgépben!” Azt hiszem, ez mindent elmond a lényegről: bármennyire is igyekszem, a végeredmény mégiscsak egy általam összerakott alternatív valóságba kalauzolja az olvasót. Ha igazán jó vagyok, akkor az olvasó elhiszi, hogy valódi időutazást tett. Ez a legnagyobb elismerés: ha úgy tűnik, hogy akár így is történhetett volna.

Könyved lapjait átitatja a szenvedély (is). Három fontos nőalak szerepel a regényedben: Ágnes, Erzsébet és Emese. Mindhárom asszonyhoz különleges, nem hétköznapi szerelmi szálat szőttél. Nagyon különbözőek ők, egyvalamiben mégis hasonlítanak: az őket szerető férfiak sorsára, így vagy úgy, de rendkívüli hatással vannak. Mesélnél nekünk egy kicsit a regény szerelmeseiről?

Előrebocsátom, hogy ettől a regénytől még véletlenül se várjon senki „klasszikus”, ezerszer látott és olvasott, tipikus romantikus szálakat, ifjonti tűzzel lobogó érzelmeket. A sablonokat ugyanis igyekeztem kikerülni, és csakúgy hitelességre törekedni az emberi érzelmek megjelenítésében, ahogy a történelmi háttér megfestésében is. A három szerelmi szál közül az egyik egy több évtizedes házasság pillanatait mutatja be, és bár az a kapcsolat még mindig rendkívül erős, sokkal inkább az állandó szeretetre, hűségre és tiszteletre épül, semmint a minden mást elhomályosító fellángolásra. Bátor Attilának a felesége, Ágnes már nem egy izgalmas románcot jelent, hanem a megnyugvást, a hazatalálást, a biztonságot. A másik ilyen szál Anjou Károly és legújabb, sokadik felesége, a még csak tizenhét esztendős Piast Erzsébet története: nem szándékozom elferdíteni az igazságot, Károly király szigorúan dinasztikus érdekek alapján választott magának feleséget, ez alól pedig Erzsébet sem képez kivételt. Ami igazán érdekessé teszi a dolgot, az Erzsébet rendkívül erős alakja, határozottsága, és „tudománya”, mellyel teljes erőből magához tudja láncolni a férjét (hát még ha elárulom, hogy ez a roppant erős asszony szinte végig kulcsfigurája lesz a sorozatnak, hiszen még a saját fia, Nagy Lajos is csak két évvel éli túl őt). A harmadik szál a legkegyetlenebb: egy kisiklott sorsú, önbecsülésében többszörösen megtiport férfi és egy olcsó szajha története, ami ugyan a legrövidebb a három közül, mégis események egész lavináját indítja el.

Többször olvastam, hallottam a korábbi könyveid kapcsán, hogy írásaiddal úgy eleveníted fel a történelmet, hogy a fiataloknak is egyből kedve támad olvasni, sőt, megszavaznák a regényeidet akár kötelező olvasmánynak is, ami nagyon nagy szó! De kik azok a szerzők ebben a műfajban, akik rád vannak hasonló hatással, akiktől ihletet merítesz, akiket mindig szívesen lapozgatsz?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindig is olyan hangot tudtam megütni az írásaimmal, amit az egészen fiatal és az idősebb generáció is szívesen olvasott. Kötelező mondjuk biztosan nem szeretnék lenni, legalábbis evilági életem során nem, mert akkor sajnos biztos nem olvasnának szívesen. Ami az én kedvenceimet illeti, van egy nagyon szigorúan rostált kilences listám. Ez a kilenc alkotó nem feltétlenül azonos időben hatott rám: van köztük, akit kamaszként tartottam a mesteremnek, van olyan, aki életem egy sorsdöntő szakaszában dobott mentőövet, és van, akire már felnőttként kezdtem felnézni. A kilenc név külön-külön indoklás nélkül a következő: Bán Mór, Benyák Zoltán, Fonyódi Tibor, Gárdonyi Géza, J.R.R. Tolkien, Lőrincz L. László, Robert Merle, Szélesi Sándor, Umberto Eco. Természetesen rajtuk kívül is számtalan író munkáiban tudok elmélyülni, de valamiért úgy alakult, hogy jelenleg ez a kilenc ember áll az első helyen, egyszerre.

Regényedet olvasva én is arra gondoltam, hogy ez a történet filmvászonért kiált, és hallottuk az örömteli híreket, miszerint 2017-re elkészülhet a tévés adaptáció is. Miközben írtad, voltak-e a fejedben emberek, színészek, „múzsák”, akiket elképzeltél karaktereid megformálása közben?

Ez a tévés adaptálásról szóló hír engem is alaposan meglepett! Optimista, idealista, egyben álmodozó ember vagyok (a legrosszabb összetétel!), így nagyon remélem, hogy lesz a dologból valami. Az biztos, hogy ha csak egyet választhatnék az eddigi könyveim közül adaptálásra, akkor pontosan az Anjoukra esne a választásom. Írás közben eléggé vegyes, hogy látom-e a szereplőim arcát, de legtöbbször érdekes módon úgy adódik, hogy ha látok is egy-egy arcot magam előtt, akkor az nem egy létező emberé. A Liliom és vérben vannak olyan karakterek, akiket a saját hagyományőrző csapatom tagjairól mintáztam – ilyen Péter, Imre és Boglárka –, így írás közben is az ő vonásaikat láttam magam előtt, de néha az is előfordul, hogy egy színész arca ugrik be. Ha most azonnal szereplőválogatást kéne tartani az Anjouk tévésorozat-változatához, azért kapásból tudnék mondani elég sok színészt. Valamiért például úgy érzem, Szamosi Zsófia lenne a tökéletes Erzsébet királyné, még ha ő az első kötetben csak tizenhét éves is. Nagy Ervin egyszerre lenne tökéletes Anjou Károly és Bátor Attila – szívesen megnézném mindkét szerepben. Az őrült, kizárólag a háborúnak élő seregvezér, Gutkeled Miklós szerepét gondolkodás nélkül adnám Bicskey Lukácsnak, a Bátor-majorság intézőjét, Mikolajt pedig László Zsolt játszhatná. Nagy Zsoltot bármilyen szerepben szívesen látnám, de talán a lecsúszott, kisiklott sorsú lovag, László karaktere állna neki legjobban. Csuja Imre, Blaskó Péter, Mácsai Pál mindegy, kit játszanának, csak jöjjenek. Az egyetlen, akire nagyon nehéz lenne (lesz?) színészt találni, az Lackfi István karaktere. Ő ugyanis az egyik legmarkánsabb szereplő a könyvben, aki egyrészt iszonyatosan erős, másrészt azonban jó egy fejjel alacsonyabb mindenkinél. Egy nagy bajuszú, kisnövésű, széles vállú, izmos színész kéne, aki nem ripacskodná el a sokszor tréfás megjelenésű székely hadfi szerepét. Na jó, a végére azért álmodok egy igazán nagyot: Liam Neeson lehetne az egykori templomos, a király első lovagja és legkiválóbb kardforgatója, Bátor Attila!

Meséld el nekünk, kérlek, kiknek ajánlanád ezt a regényt, illetve milyen különleges programokkal várod majd olvasóidat a könyvfesztiválon, és mindenféle változatos helyszíneken.

Túlságosan közel van még hozzám ez a regény, épp hogy csak befejeztem, szóval nem tudtam még annyira eltávolodni tőle, hogy teljesen objektíven szemlélhessem. Most tehát egyelőre azt mondom, kortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik a magyar történelem, a középkor iránt, és szívesen olvas magyar szerző tollából. Az idei könyvturnéról viszont elég alaposan tudok nyilatkozni, hiszen már egészen nyárig le van kötve az összes helyszín és esemény. Az első nagy durranás a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz, április 25-én: délután három óra tájban a Millenáris füvén összeáll a Debreczeni Dósa Bandérium és a Csallóközi Anjou Károly Bandérium, hogy egy félórás Anjou-kori haditornát, hagyományőrző bemutatót tartson az összegyűlteknek a Liliom és vér megjelenése alkalmából. Ezután könyvbemutatóra kerül sor az egyik belső teremben, végül pedig természetesen dedikálni is fogok az Athenaeum standjánál. Nem maradhat el az itthoni, felvidéki díszbemutató sem: Dunaszerdahely százéves kiskastélyában, a Vermes-villában május 1-jén, este hat órától szintén haditornával kísérve „leplezzük le” a könyvet, és lesz egy kis koccintás, falatozás is. Ezután sem pihenünk, a rá következő héten, május 8-án egyik kedvenc városomban, Egerben is lesz könyvbemutató, ami két dolog miatt is érdekes: egyrészt, mert közös előadást tartunk Bán Mórral, másrészt, mert autentikus környezetben, a vár udvarán zajlik majd a rendezvény. Pihenésre még ezután sem lesz sok idő: május 14-én a miskolci, 15-én a kazincbarcikai könyvtárban kerül sor könyvbemutatóra. Ez a kettő úgymond klasszikus beszélgetés lesz, annyi plusz érdekességgel, hogy jómagam ezeken a helyszíneken is XIV. század eleji ispáni viseletben jelenek meg. Június 6-án Budapesten, az Ünnepi Könyvhéten dedikálok (remélem, ide szintén elkísérnek majd hagyományőrző barátaim), majd egy héttel később, június 13-án Bonyhádon, a Völgységi Könyvfesztiválon zárom a tavaszi-nyári turnészezont. Ez utóbbi rendezvényen egyébként mindhárom nap jelen leszek egy saját könyves standdal, tehát aki lemaradna a szombati előadásról, vagy épp azon kívül szeretne velem szót váltani, azt egy jó hideg bonyhádi bodzaszörp mellett szívesen látom a sátramnál. A legnagyobb meglepetés viszont talán az, hogy miközben végigutazom a tavaszt, a Liliom és vér folytatását is szeretném megírni, hogy a Lángmarta dél még szintén az idei évben, karácsony előtt a boltokba kerülhessen. Mire pedig a Lángmarta dél megjelenik, én már a vége felé szeretnék járni az Anjouk harmadik kötetének. Jelenleg szinte minden más tevékenységemet leépítettem vagy háttérbe szorítottam, mert kizárólag a regényírásra kívánok koncentrálni. Az Anjouk támadásba lendültek, most már nincs megállás!

Peiker Éva
www.anjouk.hu
2015. február 28.