szombat nov. 18

Most az Ördög mesél

Minden felhajtás nélkül, mondhatni titokban készült el és lépett a nyilvánosság elé a Pokoli szimfóniák című kötet. Most azonban, a megjelenés küszöbén, több portálon is olvashatunk róla, bár igazán nem árulkodnak a mű alkotói. Mert igen, a kötet egy antológia, melynek öt szülőatyja van: Bíró Szabolcs, Nolik Antal, Michael Mansfield, Jonathan Cross és Angyal Sándor. A könyv arculata – érzékeket borzolgató, kékes szoborábrázat, sötétbe veszve – különlegességet sugall és a sajtóanyag, az ismertető is izgalmas hátteret sejtet, nem beszélve a videó-előzetesről. Itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjünk ezzel az ígéretes olvasmánnyal. Elsőként az ötletgazdát, Bíró Szabolcsot kérdezem.

– Beszélj, kérlek, a mű fogantatásáról. Ha úgy tetszik, az alapkoncepcióról.

Bíró: – Már évek óta nagy álmom volt, hogy közös könyvet írjak két, általam igencsak tiszteletben tartott szerzővel, Michael Mansfielddel és Jonathan Cross-szal – persze ők erről mit sem tudtak. Nem akartam ugyanis előrukkolni az ötletemmel egészen addig, míg valami igazán jó dolgot, egy valóban ütős alapkoncepciót nem találok ki. Aztán egy este, nagyjából egy évvel ezelőtt, megtalált az ihlet, és akkor már képben volt Nolik Antal és Angyal Sándor is. Nekik négyüknek írtam meg az ördögi tervet, melyet részben Carlos Ruiz Zafón ihletett az Angyali játszma c. könyvével, és bár akkor még semmi mást nem tudtam garantálni az alkotás örömén kívül (megjelenést sem), legnagyobb örömömre mindnyájan igent mondtak. Időközben, ahogy írtuk és érleltük a közös könyvet, szerencsére minden sínre került, és mivel nekem közben két könyvem is megjelent a Median Kiadónál, természetesnek tűnt, hogy a Pokoli szimfóniák is itt lásson napvilágot. Nem mehetünk el szó nélkül két további ember mellett sem, akik jelentősen hozzájárultak a végeredményhez: Póda Erzsébet alapos lektori munkát végzett, Viola Ferenc pedig hátborzongató borítót tervezett.

– Nem ismerhetem, ismerhetjük még a könyv tartalmát. Ki a célközönség? Kiknek szánjátok?

Cross: – Sosem szerettem célközönségben gondolkodni. Inkább azt figyelem, hogy élvezem-e az írást. Ha igen, akkor az olvasó élvezi majd az olvasást is. Korra, nemre, irodalmi kasztra való tekintet nélkül.

Mansfield: – A válasz részemről egyszerű: a célközönség – mindenki. Hedonista lelkülettel szeretném hinni, hogy e helyszínek zöme a legtöbb embert megindítja arra, hogy elolvassa az ott játszódó kalandot. Azt is mondhatnám, picit földrajzi játékra is invitáljuk a közönséget. Ráadásul megfűszereztük mindezt nem egy-két csipetnyi misztikával. És máris kész a zamatos szellemi táplálék! Tessenek asztalhoz ülni!

Bíró: – Szinte csak ismételni tudom Mansfield szavait. Az átlagosnál szélesebb olvasórétegre számítunk, hiszen – amellett, hogy a téma és az alapkoncepció kötött – a kötet minden egyes szerzője más-más műfajt és stílust kelt életre. Én például a családon belüli erőszakról és annak hozadékairól írtam egy elég erőszakos történetet, Nolik viszont már egy könnyedebb, krimi jellegű kisregényt hozott össze, amely a huszadik század borzalmaira összpontosít (ezek a részek mondjuk cseppet sem könnyedek). Mansfield részint az 1600-as években, részint a jelenben kalandozik, az ő története talán a misztikus thriller jelzővel illethető leginkább, míg Cross záró kisregénye egy hátborzongatóan melankolikus párbeszéd egy tragikus sorsú orvos és az elé toppanó maszkos ember közt. Angyal Sanyi meg szimplán kieresztette magából a sötétséget, és Ördöggé változott, aki állandóan felbukkan a történetek előtt és után. A mágikus realizmus rajongóinak kifejezetten tudom ajánlani.

– Van-e bármiféle vonzata az Ördög megnyilvánulásának, hangjának? Milyen kontextusban ismerjük meg Lucifert? Kétlem, hogy csupán csak egy egyszerű narrátorként vezeti fel a történeteket. A legilletékesebbet, ha úgy tetszik, az ördögi Angyalt kérdezem.

Angyal: – Az Ördög szerepe, illetve ötlete, mint az egész kiadványé is, Szabi fejéből pattant ki. Azt talán tőle kéne megkérdezni, hogy miért rám gondolt, de én hallottam egy olyan kijelentést tőle, ha én nem vállalom, akkor nem lesz Ördög. Lucifert egy eszméletlenül intelligens, higgadt lénynek ismerhetjük meg, aki egész létezése alatt harcban áll Istennel. Gond nélkül hordja le vagy „szól be neki”, őt nem zavarja, hogy esetleg lesújt rá Isten haragja. Mindezen kívül rettenetesen türelmes, hiszen a történetekből, illetve az összekötő szövegekből is kitűnik, ha nem sikerül neki valami, nem dühöng, várja a következő alkalmat. Egyébként ő nem is a győzelemre hajt, nem akarja ő uralni a földet, őt csak a játék élteti és érdekli. Az pedig, hogy az Ördög csupán egy egyszerű narrátor lenne? Biztosan nem. Nem azért mondom, mert én vagyok a szövegek szerzője, de próbáljuk meg elolvasni a könyvet ezek nélkül, és rájövünk, hogy hatalmas pluszt adnak hozzá. Ő csak egy suttogó, aki tereli a történeteket, nem avatkozik be teljesen, csak instrukciókat oszt. Ráveszi az embereket a rosszra!

– Ráadásul, mintha ez is a játék része volna, téged, az Ördögöt Angyalnak hívnak (nevet). De nézzük a következőt. Miért pont európai városok? Európai uniós, netán egyéb támogatásra számítottatok?

Nolik: – Nem. Egyébként az ötlet Bíró Szabolcsé, ugyanúgy, mint az ördög, mint összekötő kapocs. Ha valaki támogatni szeretne minket, az roppant egyszerűen és teljesen önkéntes alapon (eltérően bármilyen adófizetői pénzből fenntartott támogatási formától) megteheti. Megveszi a könyvet.

– Maradjunk még ennél a kérdésnél. Ki miért választotta azt a várost, ami a regényében szerepelt? Érzelmi alapon választottatok, vagy más segített ebben?

Mansfield: – Itália valamiért sokat jelent nekem. Talán a kultúra és haladás, a sokszínűség és a sajátomhoz hasonló mentalitás. Szívesen írtam Torinóról. Az érdekessége a dolognak az, hogy amikor a helyszínt kitaláltam magamnak, el is utaztam közelebbről megismerni, hogy minél hitelesebb legyen a regény. Azt hiszem, nagyon is tudnék ott élni.

Nolik: – Szabadka a szülővárosom. Életem első húsz évét töltöttem ott, gyakran visszajárok, és mindennek ellenére még mindig tartogat számomra meglepetéseket ez a (bízom benne) elpusztíthatatlan szecessziós emlékeket őrző alföldi város.

Bíró: – Prágába öt évvel ezelőtt szerettem bele, és ez a szenvedélyes kötődés azóta is tart (gondolom, sosem fog elmúlni). Nem racionális, logikus okok kötnek a Városok Anyjához, hanem valóban szinte megmagyarázhatatlan szeretet: amikor öt évvel ezelőtt először ültem az Orloj tövében, és szájtátva végignéztem az Óvárosi téren, elmondhatatlan, rettentő erős érzés lett úrrá rajtam, és ott helyben megfogadtam, hogy a városról könyvet fogok írni. A tavaly megjelent Sub Rosa c. regényem javarészt ott játszódik, majd e-könyvként napvilágot látott A Sub Rosa tanulmányút c. útinaplóm is, ami kizárólag Prágára összpontosít. A Pokoli szimfóniákban szereplő, A Corelli-kísérlet c. kisregényem már a Praga Caput Regni sorozat harmadik része, de jó pár könyvet tervezek még a város szerepeltetésével, ahova évente visszajárok.

Cross: – Abban a szerencsében volt részem, hogy a kisregény megírásának évében meglátogathattam Velence városát. Első pillantásra tudtam, hogy nincs ehhez az élményhez fogható. Csodás, színes karneváli forgataggal teli napot töltöttem ott, egy csodálatos lánnyal. De este, mikor a zegzugos utcákkal teli város felett elsötétült az ég, a kikötőben egy utcazenész hegedülni kezdett, akkor egyszer csak megszületett a történet. Íráskor mindig egy-egy hangulatot akarok elkapni. Most azt kutattam, hogy miért játszik valaki egy ennyire szomorú dallamot egy ilyen különös városban.

– A csapat tagjai különböző műfajban járatosak. Szinte mindannyian mást írtok. Mi az, ami egy ilyen vegyes csapatban kihívást jelenthet? Ki mit akart megfogalmazni, netán van-e valamilyen közös szellemi koncepció, mögöttes sugallat? Hiszen mégiscsak valami misztikus dologról beszélhetünk…

Cross: – Úgy gondolom, minél kevesebb a közös, annál szemet gyönyörködtetőbb az eredmény. Az olvasónak nem kell egy író sajátos stílusát több száz oldalon keresztül a fejében forgatnia. Többféle stílust, nyelvezetet, elképzelést ismerhet meg, aki felüti a Pokoli szimfóniákat. Ez a csodálatos az antológiákban, sosem tudni, mi lesz a következő sztoriban.

– Hogyan jut el az olvasóhoz ez a kötet? Magyarországon és Szlovákiában is kapható lesz a könyv?

Bíró: – Pontosan, a könyv párhuzamos terjesztést kap Magyarországon és Szlovákiában, ezzel is erősítve az egyik alapelvet, miszerint elmossuk a határokat magyar és magyar irodalom közt. Egyelőre leginkább webáruházakból lehet megrendelni a kötetet: Szlovákiában elsőként az Amikönyv és a Bookstar, Magyarországon az Adamo Books terjeszti, de egy-két hónapon belül már ott lesz a könyv a Bookline, az Alexandra, a Libri és a Líra elektronikus polcain is, csak hogy a legnagyobb neveket említsem. Továbbá személyesen is be lehet majd szerezni dedikált példányokat, hiszen kisebb turnét tervezünk idén a könyvnek, Michael Mansfield ugyanis magára vállalta a turnémenedzseri feladatokat. Elsőként Dunaszerdahelyen, a Csemadok Házban mutatjuk be a könyvet május 13-án, ráadásul pénteki napon (!), a további helyszínekről és időpontokról pedig folyamatosan tájékoztatunk mindenkit a www.pokszim.freeblog.hu oldalon.

– Köszönöm a beszélgetést, ami nem volt ugyan hosszú, de azt hiszem, éppen elég volt ahhoz, hogy felcsigázza az olvasókat! Engem mindenképpen érdeklődővé tett. Biztos vagyok benne, hogy hallani fogunk erről a közös műről és rólatok. Sok sikert és nagy sajtónyilvánosságot kívánok!

Schenk Iván,
Penna Magazin

(2011. május)