Indul a 2015-ös székirodalmi könyvturné

Hiszek benne, hogy a személyes ajánlásnak különleges hatása van. Ha a szerző maga mesél műve születésének körülményeiről, beavatja (potenciális) olvasóit a kulisszatitokba, válaszol a felmerülő kérdésekre, az mindenképpen egyedi élmény – már ha a szerző jól csinálja. Számomra a munkám egyik legizgalmasabb részét jelenti, amikor egy-egy regényem megjelenése után segítőimmel útra kelhetek, és személyesen találkozhatok az olvasókkal, amellett új településeket, vidékeket, falvakat és városokat ismerhetek meg. Előfordul, hogy egy-egy ilyen könyvturné alkalmával az új helyszínek új inspirációt is jelentenek, ötletekkel látnak el, melyek aztán valamelyik következő könyvemben bukkannak fel kissé átgyúrva. Az új helyszínek mellett persze akadnak olyan városok is – pl. Eger vagy Bonyhád –, ahova már szinte hazajárok; ezeket a helyszíneket minden évben muszáj újra és újra meglátogatnom, mert valamiféle rejtélyes erővel húznak, vonnak magukhoz.

Az idei könyvturné – az Anjouk történetében az első – április 17-én kezdődik szülővárosomban, a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol az idén száztíz éves kiskastély, a Vermes-villa ad majd otthont az ünnepélyes hangulatú díszbemutatónak. Magyarország szívében április 25-én mutatkozik be a Liliom és vér, méghozzá a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol könyvbemutatóra, dedikálásra, sőt még Anjou-kori haditornára is sor kerül majd. Rögtön másnap a felvidéki Nyitracsehi lesz az úti cél, május 8-án pedig a legendás Eger, ahol barátommal és kollégámmal, Bán Mórral különleges helyszínen tartunk közös bemutatót: a vár udvarán! Miskolcra és Kazincbarcikára regényírói mivoltomban idén látogatok el első ízben (május 14-én és 15-én), majd jön a már kötelező körnek, kihagyhatatlan rendezvénynek számító Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren (június 6-án), végül pedig Bonyhádon, a XV. Völgységi Könyvfesztiválon (június 13-án) zárjuk a tavaszi-nyári szezont.
 
A 2015-ös tavaszi-nyári rendezvények listája az alábbi e-plakáton került felsorolásra, az egyes rendezvények részleteiről pedig a honlap eseménynaptárában lehet tájékozódni.