Bíró Szabolcs Révkomáromban, a Lovagi Kultúra Napján

Hivatalos meghívó:

A Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület 2013. március 16-án (szombaton) Révkomáromban megrendezi a Lovagi Kultúra Napját, melynek egyik díszvendége Bíró Szabolcs író, kiadóvezető, művelődésszervező lesz.


A program délelőtt 9:15-kor kezdődik, PaeDr. Farkas Zsolt előadásával, "A szélsőséges eszmék szimbólumai és azok történelmi vonatkozásai" címmel.

Ezután, várhatóan 10:30-tól Bíró Szabolcs előadása következik, melynek címe "Magyar templomosok és az Anjou-kor hajnala a XIV. században." Az előadás keretein belül bemutatásra kerül a szerző Non nobis, Domine c. történelmi nagyregénye, melyen több mint négy évig dolgozott, és amit a helyszínen akciós áron meg is lehet vásárolni.

A Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület történelmi európai harcművészetek és küzdősportok kutatásával és oktatásával foglalkozik. Edzéseiken főként Joachim Meyer XVI. századi könyve alapján tanulják Johannes Lichtenawer tudományát a hosszúkardról, de foglalkoznak egyéb XV. és XVI. századi vívással foglalkozó kéziratok és könyvek kutatásával is. A 2003-ban alapított vívóiskola 2006 óta tagja a Történelmi Európai Harcművészetek Koalíciójának (HEMAC), ami Európa legnevesebb szaktekintélyeit, oktatóit és kutatóit tömöríti ebben a témában.

Pontos helyszín: Révkomárom, komáromi vár, bejárat a Lipót-kapu felől
Kapunyitás: 9:00
 
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!