péntek ápr. 19
2016. május 08. vasárnap, 10:40
Nemrég rájöttem, hogy nagyjából másfél éve szinte teljesen feleslegesen létezik a www.biroszabolcs.blog.hu címen üzemeltetett blogom. A rajta lévő százötven körüli bejegyzésből közel száz volt olyan, amit lustaságból egyszerűen csak megosztottam a többi oldalamról: meghívók, plakátok, videók, villámhírek – tehát csupa olyan anyag, ami nem számított egyedi tartalomnak, és ami miatt tényleg felesleges egy külön blogot fenntartani. Erre ráébredve úgy gondoltam, két választásom van: vagy törlöm az egészet, vagy teljesen átalakítom, fordítok rá egy kis plusz időt, és elkezdek vele tisztességesen foglalkozni. Ez utóbbi mellett döntöttem.
Nemrég tehát szétrobbantottam, lebontottam az alapjaiig, és a több mint százötven bejegyzésnek csupán a harmadát tartottam meg: azt, amit valóban a blogra való anyagnak éreztem. Emellett teljesen megváltoztattam a dizájnt, és az eddigi "Bíró Szabolcs - székirodalom" címet is lecseréltem. Ismerjétek hát meg "Az akadályzabáló" blogot, melynek alcíme: "Egy négykerekű kerek lovag virtuális nemzetségládája"!
És hogy mit várhattok ettől a virtuális nemzetségládától? Teljesítendő minimumként heti egy frissítést tűztem ki célul, azaz havonta legalább négy friss anyagot találhattok majd rajta. A blog gerincét a folyamatosan futó "Székirodalom vlog" epizódok, illetve a minden hónap elején felkerülő hírek adják majd, ez utóbbiban röviden összefoglalom, mi minden történt a székirodalom háza táján az elmúlt hónapban, és mi várható az elkövetkezőben. A havi két (vagy több) másik anyag pedig mindig afféle "mozgó" téma lesz, tehát kötetlenül számíthattok majd könyv- és filmajánlókra, interjúkra, történelmi és gasztronómiai cikkekre, programajánlókra, szállásértékelésekre, étteremkritikákra, szabadon csapongó eszmefuttatásokra és egyéb érdekességekre. A lényeg, hogy "Az akadályzabáló" blog egyedi és egyéni legyen, amire érdemes időnként rákattintani, sőt akár az ismerősi körben is terjeszteni.

Ha meggyőztelek titeket, kattintsatok ide:
2016. május 02. hétfő, 08:42

A Székirodalom vlog tizenharmadik része ott folytatódik, ahol a "Könyvfesztivál, rakendról!" c. epizód véget ért: korán ébredünk Visegrádon, álmos fejjel értekezünk a tökéletes reggeli kávé elkészítéséről, szemügyre vesszük a helyi akadálymentesítést, majd részt veszünk a 690 éves Szent György Lovagrend avatási ünnepségén...

2016. április 26. kedd, 17:57

Elkészült a Székirodalom vlog tizenkettedik része, amit a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál pénteki napján forgattunk – autóban, útközben, Pléh Csárdában, Millenáris Parkban... Tényleg igazi rock n' roll volt nekünk az a nap, amiért nem győzök hálálkodni elsősorban a Székirodalom crew tagjainak, az Athenaeum Kiadó csapatának és Mestellér János barátomnak. Ez a csaknem húszperces kisfilm az eddigi leghosszabb és legkimerítőbb vágásom eredménye, így remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. A zenéért külön köszönet illeti az Expired Passport zenekart, akiket hallgassatok bátran, mert nagyon jók!

2016. április 11. hétfő, 10:54

Budapesten folytatódik a 2016-os székirodalmi könyvturné, méghozzá a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. 2016. április 22-én (pénteken) a Millenáris Park B-épületében két székirodalmi program is várja az érdeklődőket:

16:00-tól a Kner Imre teremben,
Peiker Éva szerkesztő moderálásával:
"Lovagként élni – a középkorban és ma"

Ki lehetett lovag a középkorban? Mit jelentett lovagnak lenni? Több volt-e a lovag, mint a fénylő páncél, amit viselt, és a drága kard, amelyet forgatott? Kik voltak az egyházi lovagok? Ki, mikor és hol alapította az első világi lovagrendet? Milyen értékek mentén élt egy korabeli lovag? Mit jelent lovagnak lenni ma, a XXI. században? Harcol-e egy mai lovag, és ha igen, akkor hogyan, milyen eszközökkel, milyen célokért? Átültethetők-e a középkor lovagi erényei a mindennapi modern életbe? Ezekre a kérdésekre ad választ Bíró Szabolcs felvidéki író, az ANJOUK-regényfolyam szerzője, aki maga is a Szent György Lovagrend várományosa.

Az előadás után:
17:00-tól a szerző az Athenaeum Kiadó B15-ös számú standjánál dedikál!

2016. április 05. kedd, 13:40

A 2016-os székirodalmi könyvturné az ősi középkori községben, a csallóközi Kisudvarnokban veszi kezdetét.

2016. április 9-én (szombaton), 17:00 órai kezdettel a kisudvarnoki kultúrházban Németh Péter faggatja Bíró Szabolcsot eddigi munkásságáról, elsősorban pedig az ANJOUK c. regénysorozatról, melynek első két része (Liliom és vér, Lángmarta dél) a helyszínen megvásárolható és dedikáltatható is lesz.

A belépés ingyenes, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

2016. március 21. hétfő, 11:18
2016. május 31-én jelenik meg az Anjouk III. része, mely Az utolsó tartományúrig címet viseli, és zömében az 1323-as év eseményeit meséli el mind a királyi udvar valóság ihlette szereplői, mind a sorozat fiktív karakterei – Attila, Csepke és Kurta – sorsán keresztül. A könyv mostantól előrendelhető, mégpedig 20%-os kedvezménnyel, IDE KATTINTVA, ahol már a végleges fülszövege is elolvasható.
 

2016. február 29. hétfő, 16:37

A 2016-os székirodalmi könyvturné állomásai:

Április 9. – Kisudvarnok, könyvbemutató a kultúrházban
Április 22. – Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, előadás és dedikálás
Május 20. – Somorja, könyvbemutató a Moziban
Május 27. – Kecskemét, dedikálás a Líra könyvesboltban
Május 28. – Szolnok, könyvbemutató az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban
Június 9. – Budapest, Ünnepi Könyvhét, dedikálás
Június 11. – Bonyhád, Völgységi Könyvfesztivál, könyvbemutató és dedikálás
Július 29. – Eger, Gárdonyi-kör – Egynapos irodalmi-baráti tömörülés, várbéli kerekasztal-beszélgetés, dedikálás és rendhagyó szakmai konferencia Gárdonyi Géza szellemének megidézésével (Bán Mór, Benyák Zoltán és Fonyódi Tibor társaságában)
Augusztus 6. – IV. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál – irodalmi kerekasztal-beszélgetés

További részletek itt találhatók:

http://biroszabolcs.eu/esemenyek

2016. február 09. kedd, 15:43

Apósom felkért, hogy a Facebookon én is osszak meg magamról öt olyan képet, ami tizenöt évnél régebben készült rólam. Nos, egyrészt öt helyett harmincötöt válogattam össze, másrészt pedig egyben teszem őket közzé, méghozzá nem is egy fotógalériában, hanem a Székirodalom videoblog kilencedik epizódjaként. Lássátok és halljátok hát az eddig szigorúan titkolt történetet: ilyen volt az élet a székirodalom előtt!

2016. január 27. szerda, 14:13

 
Akik időnként figyelik a honlap eseménynaptárát, a táblázat folyamatos frissítése alapján már rájöhettek, hogy idén tavasszal is székirodalmi könyvturnéra indulok kollégáim, barátaim, segítőtársaim kíséretében. Ahogy azt 2014 óta minden évben megteszem, úgy az idei január jó részét is szervezéssel töltöttem, melynek gyümölcse egy kilenc állomást érintő könyvturné lett, magyarországi és szlovákiai magyar helyszínekkel vegyesen, április elejétől augusztus közepéig.

A turné első öt állomására az Anjouk-regényfolyam első és második részének promotálásával készülök, ezeket a köteteket viszem is magammal mindenhová, aztán június elején Az utolsó tartományúrig címmel megjelenik a sorozat harmadik része is, így a nyári rendezvényekre már az új könyvet is viszem magammal.

Az idei székirodalmi könyvturné egyik extra különlegessége pedig nem más lesz, mint az, hogy GoPro-kamerákkal rögzítjük az egészet, amiből végül nem csak új videoblog-epizódok születnek majd, hanem őszre egy teljes irodalmi road movie, egy nyers, őszinte, rendhagyó dokumentumfilm a szakma bemutatásáról, egy rakás más kolléga (írók, szerkesztők, kiadói szakemberek) szereplésével. Emiatt aztán idén nem akármilyen lelkesedéssel várom a turné kezdetét – ez persze forgatástól függetlenül mindig így van –, és remélem, hogy idén is sokatokkal találkozhatok majd újra.

A 2016-os székirodalmi könyvturné állomásai:

Április 9. – Kisudvarnok, könyvbemutató
Április 22. – Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, dedikálás
Május 20. – Somorja, könyvbemutató
Május 27. – Kecskemét, dedikálás
Május 28. – Szolnok, könyvbemutató
Június 9. – Budapest, Ünnepi Könyvhét, dedikálás
Június 11. – Bonyhád, Völgységi Könyvfesztivál, könyvbemutató és dedikálás
Július 29. – Eger, Gárdonyi-kör (rendhagyó program több íróval közösen, egyelőre szervezés alatt)
Augusztus 6. – IV. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál (irodalmi kerekasztal több íróval)

U.i.: Április végére, a könyvfesztivált követően még tartogatok egy meglepetést, de azt nem lövöm le előre. :)
 

2015. december 28. hétfő, 12:45

Nihil novi sub sole, a világban idén is meglehetősen sok borzalom történt. Ugyanakkor továbbra is állítom, hogy ha mindenki elsősorban a saját háza táján tenne rendet, aztán pedig megnézné, mit tehet másokért, jobb világban élnénk. Egy kis aktivitás, pozitív életszemlélet, vidám tettrekészség csodákra képes.

A székirodalom berkein belül például ez az év is kiválóan telt.

Március végén debütált a tizenöt kötetesre tervezett Anjouk c. regényfolyamom az Athenaeum​ Kiadónál, ami röpke négy hónap múlva már az 1100. eladott példányán is túl volt, ősszel pedig megjelent a második rész is. Tulajdonképpen 2012 óta nem volt ilyen aktív évem, hogy két új regény megjelenéséről is hírt adhattam.

Áprilisban a Liliom és vér megjelenését lovagi tornával ünnepeltük a Millenáris füvén, de még előtte elkészítettük hozzá a magyar könyvpiac első középkori témájú élőszereplős könyvtrailerét, amit azóta (a YouTube és a Facebook számlálóit összesítve) 10.500-nál is többször tekintettek meg.

A Csallóközi Anjou Károly Bandérium​ kifejezetten sikeresen abszolválta első néhány önálló fellépését, és az idei székirodalmi könyvturné is rendkívül sikeresen zárult: idén összesen tizennégy könyvbemutatót, dedikálást és egyéb eseményt írhattam be az eseménynaptárba.

Ősszel elindult a Székirodalom vlog is, ami új szintre emelte a közönséggel való kommunikációt, és amely nyolc változatos epizódban összegezte az idei év második felét.

Sok értékes kapcsolatra tettem szert idén is, többek között megismerkedtem Dr. Csámpai Ottóval, a Szent György Lovagrend felvidéki nagypriorjával, akivel sokat fogunk még együttműködni, de említhetném Schunder László​ szablyavívót is, akinek köszönhetően jövőre török kori hadi bemutatóval bővül majd a Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál programja.

Az év végére pedig a Historium Polgári Társulás​t is sikerült hivatalosan létrehoznunk, amely a Historium Kiadó jogutódjaként gondozza a magyar kultúrát, csak már nem könyvkiadás, hanem rendezvényszervezés révén.

És hogy mi lesz jövőre?

Megjelenik az Anjouk III. és IV. része, megszervezzük a Gárdonyi-kört, a Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivált és az I. Karácsonyi Könyvünnepet, egy újabb könyvturnéra indulunk, és persze jön a Székirodalom vlog második évada, több napsütéssel és még több epizóddal. Tartsatok velünk 2016-ban is!

Oldal 12 / 26