Novemberi események

Az idei év sok újdonságot és meglepetést tartogatott számomra: ezek közül kiemelném a Ragnarök tavaszi megjelenését, illetve a köré szervezett könyvturnét, mely nem hivatalosan a Kárpát-medencei viking portya nevet viselte (köszönet ezért a frappáns megnevezésért Szabó Tibor Benjáminnak!). A Ragnarök eldhärdi vikingjei portyáztak Magyarországon és a Felvidéken, jártak városokban és falvakban, könyvtárban, kultúrházban és iskolában, északon és délen, keleten és nyugaton – végső állomásuk pedig Győr városa lesz november 7-én, itt állnak pajzsfalba utoljára a könyvturné keretein belül.
 
Számomra minden egyes könyvbemutató fontos stratégiai pont, a XIV. Győri Könyvszalonon való részvételemet azonban több okból is kiemelkedő fontosságúnak érzem. Egyrészt ez lesz regényíróként az első nyilvános bemutatkozásom a városban, másrészt pedig a portya utolsó állomása. Ez nem azt jelenti, hogy többé nem veszek részt könyvbemutatón (sőt!), csupán azt, hogy szigorúan ilyen jellegű előadásom már nem nagyon lesz. Szerintem ugyanis minden turnénak kell egy ünnepélyes lezárás, ami majdnem olyan fontos, mint a turnényitó esemény, erre pedig keresve sem találhattam volna tökéletesebb alkalmat a Győri Könyvszalonnál.

Habár el kell árulnom, hogy már itt is kilógunk majd kicsit a keretből, hiszen nem kizárólag a Ragnarökről lesz szó, hanem a Non nobis, Dominéről is, illetve a most készülő Anjouk c. sorozatról. Ennek okán pedig november 7-én felvonul a Pódiumszínpadon a XIV. századot megidéző Csallóközi Anjou Károly Bandérium egy része is. Jómagam az 1320-as évek Felső-Magyarországának megfelelő megyésispáni viseletemben érkezem, Gerő Péter barátom (a bandérium hadnagya) pedig valódi kovácsoltvas és öntöttbronz fegyverekkel mutatja be, miképp használhatták egykor a gyalogsági lándzsát, a csillagfejű buzogányt, a kétélű tőrt vagy épp a kardot. Ez utóbbi pedig nem a filmekből ismert össze-vissza suhogtatás lesz, hanem korabeli kódexek alapján elsajátított alapállások, lépések, vágások és döfések bemutatása – szerintem ez lesz az egész előadás leglátványosabb része. Különféle középkori eszközöket is bemutatunk majd, és megsúgom, hogy a moderátor számára is tartogatunk némi meglepetést...
 
Az ünnepélyes záró esemény előtt azonban egy felvidéki iskolába is ellátogatok: november 3-án, 13:30 órai kezdettel rendhagyó irodalomóra keretein belül mesélek munkásságomról az alistáli alapiskola felső tagozatos diákjainak. Remélem, mindkét novemberi előadás sikernek örvend majd. Annyit ígérhetek, hogy én mindent megteszek érte.
 
A XIV. Győri Könyvszalon részletes programja IDE KATTINTVA tekinthető meg!